A koncert

Sziasztok Drágák!:) Nagyon köszönöm a több mint 500 oldalmegjelenítést. Mostantól vasárnap, és szerdán hozok új részt, így egy kicsit rendezettebb lesz a blog. Szeretném, ha leírnátok a véleményeteket, hogy mi tetszik vagy épp mi nem, hiszen így tudom felmérni, hogy min kell változtatni, és mi az amit szerettek. Iratkozzatok fel, kommenteljetek. A részhez nincs hozzáfűznivalóm, jó olvasást!:)<3 Eszti

6. rész

Megértem a helyzetét, én is így tettem volna a helyében. Szükségem van rá ebben a helyzetben. Az is megnyugtat ha csak megölel vagy egy puszit lehel a homlokomra, vagy ha csak mellettem van. Elég a jelenléte ahhoz, hogy akár csak egy kis időre el tudjam felejteni a történteket. Nem ismerem régóta, de teljesen megbízom benne és tudom, hogy mellettem áll.

Mikor odaértem Ya Ou-hoz karjai közé vetettem magam, és könnyeim akaratomon kívül is utat engedtek maguknak. Ya Ou csak szótlanul állt és erősen tartott. Nem kérdezett semmit, nem vígasztalt. Elég volt, hogy ott volt velem. Mikor sikerült megnyugodnom még mindig öleltük egymást, ekkor megszólalt.

-        -   Elmondod mi történt? – tekintete tele volt aggodalommal és kétellyel.

-         - Olivér. – mondtam csalódottan.

-         -  Mit csinált? – kérdezte értetlenül miközben engem fürkészett csokoládébarna szemeivel.

-          - Ya Ou tudom hogy benne van a bandában. Tegnap este rákerestem és megtaláltam a saját dalotokat. Aztán megláttam Olivért és összevesztem vele. Ennyire még senkiben sem csalódtam mint most benne. Képes volt a legjobb barátjának egy évig hazudni. Ki tudja meddig csinálta volna még ezt?! – meséltem el neki a tegnap történteket, és szemembe újra könnyek szöktek.

-          - Sajnálom. Mikor először meséltél Olivérről akkor tudtam hogy ki is vagy. De Olivér még nem akarta elmondani neked én meg nem akartam ebbe beleavatkozni és…

-          - Ya Ou nem kell mentegetőznöd. Tudom hogy ez nem a te hibád. Te csak a barátodnak segítettél. Az egyetlen akinek nem tudok megbocsátani az Olivér.  De miért fáj ez ennyire?

-          - Tényleg nagyon sajnálom. – mondta őszintén.

-          - Haza akarok menni. Nem bírom tovább vele egy légtérben. – sóhajtottam egyet a mondat után.

-          - Hazaviszlek. – vágta rá egyből.

-          - Ugyan dehogy is. Majd felülök egy vonatra. Nem várhatom el még ezt is tőled. – engedtem meg egy halvány mosolyt magamnak.

-          - Ragaszkodom hozzá Hanna. – makacskodott tovább.

-          - Jó rendben. – egyeztem bele mert tudtam, hogy nem hagyná annyiban a dolgot.

-          - 3-ra érted megyek oké? – kérdezte.

-          - Oké. Addigra összepakolok. Nem mondod!?

Sokkal jobb kedvem lett Ya Ou-tól. Mikor visszaértem a nyaralóba Olivér a teraszon gitározott és énekelt hozzá. Imádtam amikor játszott, a hangját meg még jobban. Szemeim ismét megteltek könnyel. Ezért kell elmennem innen minél hamarabb. Köszönés nélkül viharoztam el mellette. Szobámban pakolni kezdtem a dolgaimat sötétkék bőröndömbe. Mikor végeztem elindultam a kapuhoz, hogy ott várjam meg félig kínai barátomat, de Olivér meglátott és egyből felém vette az irányt.

-          - Hova mész? – kérdezte.

-          - Haza. Különben is mi közöd van hozzá? – bunkóztam vele tovább annak ellenére, hogy nehezemre esett.

Még egy ideig nézett majd visszatelepedett előbbi helyére. A következő pillanatban Máté, Szonja és Lexi jelentek meg.

-          - Hanna te meg mit művelsz? – kérdezték szinte egyszerre.

-          - Haza megyek. Nem bírom tovább egy légtérben Olivérrel. – mondtam lekezelően a második mondatot, majd Olira néztem. A párbeszédet a szöszi a teraszról figyelve hallgatta végig, de ekkor megérkezett Ya Ou. Megöleltük egymást és be is ültem az autóba. Láttam Olivéren a szomorúságot, a megbánást, a megtörtséget. Egy könnycseppet véltem felfedezni hófehér arcán amit egyből le is törölt.

-          - Jól vagy? – kérdezte aggódva Ya Ou.

-          - Persze. – mosolyogtam és letöröltem egy éppen lefolyó sós cseppet meggyötört arcomról. – Menjünk.

Az út csendben telt, de nem volt kínos. Mikor a lépcsőház elé értünk Ya Ou kiszáll és kivette a bőröndöt. Udvarias férfi módjára felkísért és csak lakásom ajtaja előtt adta oda nekem a ruhákkal teli táskát.

-          - Köszönöm. Mindent köszönök. – mosolyogtam rá.

Közel húzott magához és szorosan megölelt. Egy puszit adott homlokomra majd elindult lefelé a lépcsőn.

*Egy hónappal később*

Ma van a pécsi koncert. Olivérrel azóta se beszéltem, bár ő folyamatosan hívogatott és üzeneteket hagyott.

-          - Elmész a koncertre? – kérdezte Szonja miközben belekortyolt egyet forró teájába.

-          - Nem. – mondtam határozottan. – Nagyon szeretném látni Ya Out de Olivért nem.

-          - Azóta sem beszéltetek?

-          - Dehogy. Ő próbálkozik de nem érdekel. – ittam bele én is a már kihűlt kávémba.

-          - Nagyon szeret téged Hanna és hiányzol neki. – válaszolt nekem őszintén barátnőm.

-          - Megbántott Szonja. Hazudott nekem. – mondtam szomorúan. - Inkább hagyjuk ezt a témát oké?

-          - Rendben. – sóhajtott. Elindultunk imádott kávézónkból és szerencsére barátnőm nem hozta fel többet a számomra kellemetlen témát. Siettem haza, hiszen neki kell állnom összerakni a dolgaimat, amiket Pestre szeretnék vinni, ezért Szonjával elváltak útjaink.

*pár órával később*

Egy óra múlva kezdődik a koncert. Én otthon vagyok és pakolok. Egy hét múlva költözök a fővárosba és nagyon várom már. A koncert kezdete előtt 2 perccel úgy döntök, hogy lesz ami lesz, odamegyek. Az út 15 perc volt. Mikor beléptem a klubba éppen a The Climb-ot kezdte el zongorázni egy sötét hajú fiú. Olivér észrevett és megörült, viszont hamar lehervadt a mosoly az arcáról. Egész koncert alatt engem nézett. Nagyon hiányzott már nekem, de még mindig haragudtam rá. Hiányoztak a több órás beszélgetések, a sok nevetés és az ölelése. Minden. De nem tudok neki megbocsájtani. Még nem. Koncert után a színpad mögé indultam. A folyosón egyedül Olivér állt és amint meglátott elindult felém, de én magabiztos léptekkel sétáltam el mellette. Ya Out kerestem és mikor megláttam a folyosó végén futva indultam el felé. Visítozva ugrottam barátom nyakába mire ő felnevetett és szorosan magához húzott.

-          - Nagyon hiányoztál. – mondtam neki.

-          - Te is nekem. – mosolygott, majd egyik pillanatról a másikra változott arca komollyá. Az oka a mögöttünk ácsorgó, könnyes szemű szöszi volt, aki idegesen viharzott el mellettünk az öltözőbe. Ya Ou lehajtotta fejét  és nagyot sóhajtott.

-          - Köszönöm, hogy eljöttél. – mondta mikor újra rám nézett.

-          - Ugyan. – mosolyogtam rá miközben barna íriszeit fürkésztem. – Haragszik rád Olivér? – kérdeztem meg azt, amit azóta akartam amióta eljöttem a koncertre.

-          - Nem. Ugyanolyan a barátságunk mint volt. Pontosan tudja, hogy ennek csakis ő az oka, így senkit nem is hibáztat. Az előző pedig.. Hát megértem, hogy rosszul esett neki. – mondta mire én kicsit megkönnyebbültem. – Gyere bemutatlak a többieknek. - kézen fogott és az öltöző felé kezdett húzni. Az szobába lépve a két idegen fiú egyből felállt és bemutatkozott.

-          - Szikszai Péter. De hívj csak Szikinek. – mosolygott kedvesen amit nevem elmormogása után viszonoztam neki.

-         -  Vavra Bence. De csak Beni. – mondta a legmagasabb fiú. Olivérre néztem, aki kedvtelenül nyomkodta telefonját tudomást nem véve a körülötte történtekről.

-          - Fiúk szerintem hagyjuk őket magukra. Lenne mit megbeszélniük azt hiszem. – mondta Ya Ou, majd mielőtt még ellenkezni tudtam volna elhagyták a szobát, így Olivérrel maradtam bent. Ekkor már nem volt nála a telefon. Csalódott szemekkel fürkészett, majd megszólalt.

-          - Sajnálom. Mindent. Hatalmas barom voltam, már látom. Hiányzol Hanna. Eddig nem volt olyan nap, hogy ne lettünk volna együtt, most pedig... Meg tudsz nekem bocsájtani? – beszélt szomorú hangnemben.

-          - Ne haragudj Oli de nem tudok. Még nem. Idő kell nekem és akkor talán menni fog de most még nem. – az utolsó szónál elcsuklott a hangom és a gombóc a torkomban csak növekedett.

-          - Értem. – mondta és lehajtotta fejét.

-          - Sajnálom. – mondtam majd elhagytam az öltözőt és a kijárat felé indultam.

Olivér

Elszúrtam. Nem tud megbocsájtani nekem. Igazából mit vártam? Hogy majd a nyakamba ugrik a történtek után? Könnyeim ismét folyni kezdtek mikor három barátom lépett be az ajtón.

-          - Sajnálom tesó. – mondta Ya Ou.

-          - Mindegy. – mondtam majd otthagyva őket kimentem az épületből. Igazából nem haragudtam senkire csak magamra. A folyosón látni Hannát, hogy mennyire örült Ya Ou-nak nagyon rossz volt. Régen mindig így reagált amikor hetekig nem találkoztunk valamilyen okból kifolyólag, és végignézni, ahogy most más karjaiba ugrik az örömtől sikongva elkeserítő. Az utóbbi időben nem változott meg a kapcsolatom Ya Ou-val a történtek ellenére sem hiszen tudom, hogy ő semmit sem tett. Akkor a folyosón viszont kicsit haragudtam rá. Vagy csak féltékeny voltam mert már nem én vagyok Hannának az a támasz aki mindig voltam? Nem tudom. Úgy éreztem, hogy elvette a legjobb barátomat. Pedig nem így van, már én is látom. Jól esett a friss levegő, kicsit megnyugtatott. Csak egy helyen tudtam igazán gondolkodni, ezért oda tartottam. Gyors léptekkel szeltem át a forgalmas pécsi utcákat mit sem törődve másokkal. Nem érdekelt semmi. Az sem, hogy a fiúk nem tudják hol vagyok, az sem, hogy korom sötét van. Csak egyedül akartam lenni és gondolkodni. Akár csak egy kis időre is, de elfutni a problémák elől.

Legjobb barát?

Sziasztok drágák!:) Először is nagyon boldog mosolynapot kívánok mindenkinek. Köszönöm szépen az előző részhez kapott kommenteket, visszajelzéseket. Sajnálom hogy késtem egy napot, de az a helyzet, hogy a gépem éppen 'kórházban' van mert úgy döntött, hogy nem hajlandó normálisan működni. Ennek a résznek a formázásáról jobb nem beszélni, hiszen egy kölcsönkapott laptopról tudtam felrakni a részt. Annyit fűznék hozzá, hogy több szemszögből olvashatjátok a történteket ebben a fejezetben, így több oldalról is megfigyelhetővé válik a veszekedés. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, komizzatok, iratkozzatok fel, hiszen innen tudhatom hogy van e érdeklődés a blog iránt és megéri e folytatni az írást.:) Eszti
5. rész

Először azt hittem csak képzelődök, de  mikor meghallottam a szöszi hangját kikészültem. Először is haragot éreztem utána pedig csak csalódottságot. Nem hiszem el hogy ennyi ideig hazudott nekem. Magam mögött hagyva mindent magyarázatot követelve indultam el ismét Olivér szobája felé, és szinte rátörtem a helyiség ajtaját.

- Hogy tehetted ezt Olivér? Azt hittem legjobb barátok vagyunk. Én mindent elmondtam neked, érted? Mindent. – üvöltve vágtam hozzá szavaimat. – Átvertél.
- Sajnálom Hanna. – mondta szomorúan, hiszen pontosan tudta miről is van szó.
- Sajnálod? Ó hát az mindjárt más. Minden meg van oldva. El is felejtettem, hogy több mint egy évig hazudtál nekem.  – hangosabban vetettem oda neki szavaimat és szemén láttam a megbánást de nem izgatott. Megbántott téged Hanna. Sőt hazudott neked hónapokon keresztül.
- Tényleg nagyon sajnálom Hanna. – hajtotta le fejét.
- Olivér a sajnálatodtól semmi sem fog megváltozni. Mire volt ez jó?! – vontam kérdőre a szöszit.
- Féltem hogy csalódást fogok okozni neked. Amikor megalakult a banda elakartam mondani de inkább úgy döntöttem, hogy várok vele pár hónapot. Aztán a fiúkkal kitaláltuk, hogy megpróbáljuk újra az X- faktort. Ekkor az miatt nem akartam elmondani, mert meg akartam várni a válogatót és utána beavatni téged és a többieket is. – mondta, és tudtam, hogy igazat mond.
- Féltél, hogy csalódást fogsz okozni? Tisztában vagy vele, hogy így mekkora csalódást okoztál?! Ez neked legjobb barátság Olivér? Annyi minden történt veled és a csapattal ebben az egy évben és én erről semmit sem tudtam. Nem osztottad meg velem az örömöd, nem lehettem melletted ha valami rossz történt. Nem tudtam, hogy írtatok egy dalt. Azt sem, hogy mekkora élmény volt a videoklipet elkészíteni. Semmit. Inkább elviseltem volna azt, hogy nem sikerül mint a hazugságot. – gördült le egy könnycsepp az arcomon amit egyből le is töröltem, és még mindig nem tudtam felfogni a történteket. Hazudott neked Hanna. Mit nem tudsz ezen felfogni? 
- Jézusom mekkora barom vagyok.. – mondta Olivér szomorúan és láttam hogy neki is végigmegy az arcán a sós csepp.
- Ekkorát még senkiben sem csalódtam. – mondtam már halkan neki majd egy nagy csapódás kíséretében elhagytam a szobát.

Olivér

Hogy lehettem ilyen idióta? Megbántottam azt aki a legfontosabb nekem. Igaza van Hannának. El kellett volna mondanom neki. Soha nem fog megbocsátani nekem.
Ekkorát még senkiben sem csalódtam.
Ez a mondat ismétlődött a fejemben szüntelen mikor egy halk kopogás hallatszott az előbb Hanna által becsapott tárgyon.
- Bejöhetek? – kérdezte Máté az ajtó túloldaláról.
- Már mindegy nem? – vetettem oda neki semlegesen. Olivér hogy lehetsz ennyire bunkó?
- Mi volt ez az előbb? Csak ordítozást hallottunk. – mondta, mire én rá emeltem zöld szemeimet.
- Összevesztem Hannával. -  mondtam csalódottan az előttem ülő fiúnak.
- Mi történt már megint? – kérdezte mintha már megszokott lenne.
- Ez most más Máté. Azt hiszem végleg elveszítettem őt. Barom voltam, és teljesen jogosan utál. – idegesen túrtam bele hajamba és egy újabb könnycsepp gördült le arcomon de most követte azt sok másik is.
- Sajnálom haver. – mondta Máté lehajtott fejjel.
- Magamra hagynál?
A nehezen kinyögött kérés után Máté csendben elhagyta a szobát, a könnyeim pedig szűnni nem akarva hagyták el szemeimet. Csak bámultam az előttem lévő ajtót és nem értettem magam. Nem értettem semmit. Utólag már nem is tudom miért nem mondtam el a barátaimnak a dolgot. Mindenben támogattak volna, mellettem lettek volna a nehéz helyzetekben és együtt örültek volna velem ha valami jó történik. És most mindent tönkretettem. Lehet, ha megtudják Mátéék is a veszekedés tárgyát ők is neheztelni fognak rám. Gyötör a bűntudat, és ez ellen semmi sem segít. Azt kívánom, bár vissza tudnék csinálni mindent. Visszapörgetni az időt akkorra, amikor úgy döntöttünk, hogy megalapítjuk a ByTheWay-t, é még aznap elújságolni a barátaimnak. Itt ülök a szobámban egyedül. Aludni nem tudok, az agyam egyfolytában kattog. Újra és újra lepereg előttem a Hannával való veszekedés. Elvesztettem a legjobb barátomat és erről csakis én tehetek.

Hanna

Szobám ajtaját ugyanolyan formában csuktam be mint az előbb Olivérét. Ez az Hanna. Szerencsétlen ajtókon töltsd ki a dühödet. Lábaim felmondták a szolgálatot így a földre esve tört ki belőlem a zokogás.

Körülbelül öt perccel később Lexi jelent meg mellettem és ölelt át védelmezően törékeny karjaival. Nem kérdezett semmit, csak csendben ült mellettem a földön, amiért nagyon hálás voltam neki.
- Feküdj le Hanna. Késő van már és a zokogásnak nincs értelme. Fáradt vagy. – mosolygott rám megnyugtatóan.
- Rendben. – letöröltem könnyeimet majd befeküdtem kék huzattal ellátott takaróm alá.
- Jó éjt. - mondta barátnőm és egy puszit adott homlokomra.
- Neked is. – próbáltam mosolyogni inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Miután Lexi kiment a szobámból a gombóc a torkomban még mindig nem akart megszűnni. Egyfolytában az előző veszekedés ment végig fejemben. Még egy jó darabig csak folytak könnyeim, majd szépen lassan álomba zuhantam.

Lexi

Hannánál tett látogatásom után szinte egyszerre értünk a folyosóra Mátéval.
- Teljesen ki van borulva. – mondtam neki szomorúan és őszintén. Utálom ilyennek látni Hannát.
- Ugyanaz a helyzet. – mondta Máté egy hatalmas sóhaj kíséretében.
- Min veszhettek össze ennyire? – kérdeztem.
- Nem tudom, de egy biztos: ez nem olyan mint a többi veszekedésük.  Ez annál sokkal durvább. Lehet, hogy soha nem lesz már ugyanolyan a kapcsolatuk mint volt. – mondta Máté, és tudtam hogy teljesen igaza van.
- Igen ez tényleg más. Ennyire még soha nem vesztek össze mint most. – értettem vele egyet majd egy ölelés után mindketten szobánkba mentünk.

Hanna

Reggel a telefonom csörgésére keltem fel. Egy név villogott rajta: Ya Ou. Nem akartam beszélni vele. Elvégre ő is átvert. Lassan kimásztam puha és meleg ágyamból amikor fejem nagyon fájni kezdett. Fájdalomcsillapító találásának reményében csoszogtam ki a konyhába, de ekkor Olivér lépett ki szobájából.
- Jó reggelt. – köszönt félénken mire én lesajnáló pillantást vetettem rá és szó nélkül léptem be a konyhába. Olivér egy darabig csak állt és nézett, majd megindult a teraszra ahol a többiek már reggeliztek és beszélgettek. Én nem akartam kimenni hozzájuk és igazából éhes se voltam így szobám felé vettem az irányt amit hangos ajtóbecsapással jeleztem a többiek felé. Esküszöm nem akartam most becsapni az ajtót. Ez már megszokássá kezd válni.
- Hanna? – jött egy kiáltás az előbb említett szabadtéri helyről.
- Mi van? – kérdeztem morcosan.
- Gyere ki hozzánk. Kérlek. – a hang gazdája Szonja volt.
- Nem.
- Nincs itt Olivér. – jött a válasz már Lexitől.
- Hahj jól van. – mondtam neki majd elindultam. Mikor kiértem  hozzájuk 3 szempár szegeződött rám. -
Miért néztek így? – kérdeztem elég fura hangnemben.
- Mi történt? – kérdezték egyszerre. Ezek tuti összebeszéltek.
- Hazudott nekem. Egy teljes évig. Látni sem akarom. – mondtam csalódottan és röviden a történteket. Tudtam hogy valamikor muszáj lesz elmondanom nekik, így hát jobb előbb túl lenni rajta. Válaszom után ismét szobámba mentem. Telefonom 10 nem fogadott hívást jelzett és mind Ya Ou-tól van. Írtam neki egy SMS-t hogy minél előbb találkozzunk. Hamar jött is a válasz, így fél órával később már a megbeszélt helyszín felé tartottam. Igen, tudom, hogy ő is hazudott és hogy eljátszotta, hogy nem ismeri Olivért de rá nem haragudtam. Megértem a helyzetét, én is így tettem volna a helyében. Szükségem van rá ebben a helyzetben. Az is megnyugtat ha csak megölel vagy egy puszit lehel a homlokomra, vagy ha csak mellettem van. Elég a jelenléte ahhoz, hogy akár csak egy kis időre el tudjam felejteni a történteket. Nem ismerem régóta, de teljesen megbízom benne és tudom, hogy mellettem áll.

A buli

Sziasztok drágák!:) Meg is hoztam a negyedik rész, remélem tetszik. Továbbra is igényelném, hogy mondjátok el a véleményeteket, hiszen így tudom, hogy tetszik e nektek a történet,illetve hogy van e értelme folytatni, érdekel e titeket vagy sem. Nem ragozom tovább, iratkozzatok fel, kommenteljetek. Jó olvasást!:) Eszti

4. rész

Én szeretném majd nyugodtan tisztázni vele a dolgokat. De még nem mondhatom el neki. Félek hogy csalódna ha nem sikerülne. Inkább megvárom a válogatót és utána avatom be őt és a többieket is.

Hanna

Először is kerestem magamnak egy ruhát, megcsináltam a hajam és egy kis sminket tettem fel. Nem akartam nagyon kiöltözni, ezért egy egyszerű farmer, egy mintás trikó és az imádott fehér Conversem mellett döntöttem. Mikor már tűrhetően néztem ki úgy döntöttem ideje elindulni. Szobámból kifele menet Olivérbe futottam.

-        -     Hűű de fel van dobva valaki. – vigyorgott rám.

-       -    Igen, igen de sietek nehogy elkéssek. – és ezzel ott is hagytam a szöszit.

A patron Ya ou már várt rám és amint meglátott hatalmas vigyor ült ki tökéletes arcára. Magabiztosan indult el felém, ez engem is mosolygásra késztetett.

-          - Szia! – ölelt magához mikor végre odaértem hozzá.

-          - Szia! – néztem bele a sötét szemekbe. – hova megyünk? – kérdeztem kíváncsian.

-          - Hát arra gondoltam sétálgathatnánk erre aztán elmehetnénk fagyizni. – mutogatott hevesen. - Na mit szólsz? – emelte rám végül tekintetét.

-          - Jól hangzik. – egy halvány mosolyt küldtem felé, majd elindultunk.

Rengeteget beszélgettünk. Mesélt a gyermekkoráról, az álmairól, a barátairól. Én is beszéltem magamról és Olivérről is.

-          - Nincs kedved eljönni este bulizni? Hozhatnád a barátaidat is. Legalább megismerem őket. – mosolygott kedvesen az ázsiai fiú.

-        -   Végül is miért ne? –viszonoztam a gesztust. -  Akkor mikor, hol? – tettem fel a fontos kérést.

-        -   Gyertek ide kilencre oké? – kérdezte, bár igazából ez válasz az imént feltett kérdésemre.

-        -   Rendben. Akkor 9-kor találkozunk. – ezzel ott is hagytam és a nyaraló felé indultam.

Mikor hazaértem megbeszéltem a többiekkel a bulit. Nem ellenkeztek, sőt nagyon örültek, hogy egy kicsit szórakozhatunk. Hamar eltelt ez a 2 óra. Mire észbe kaptam már a nyaralót zártuk, és a  vízpart felé vettük az irányt. Pár perccel később megpillantottam barátom magas alakját, így már magabiztosabban lépkedtem a helyszín felé.  A következő pillanatban Ya Ou erős kezeit éreztem derekamon. Ölelésünk után kezet fogott Mátéval és Olival is. Mindenkinek bemutatkozott és már indultunk is. Egy nagy klubhoz vezetett minket ahonnan már kint hallottuk a dübörgő zenét, és láttam magam előtt a rengeteg táncoló és részeg embert.  Mikor bementünk hatalmas tömeg fogadott minket. Körülbelül másfél órája lehettünk ott, amikor Ya Ou kihívott a szórakozóhelyről. Egyébként az egész időt veletöltöttem.  Olivéréket nem is láttam, de valószínűleg ők nem keveredtek el egymástól.

-        -   Ne haragudj de kell a friss levegő. Elmegyünk sétálni? – kérdezte miután végre kitolakodtunk a táncoló tömegből.

-         -  Persze. – válaszoltam egyszerűen az előbb feltett kérdésre.

Egy fél órás séta után megálltunk és leültünk egy padra. Pár perc csend után felnéztem Ya Oura. Csodálatosan csillogó szemei a sötétség ellenére is tökéletesen látszottak. Elvesztem a tekintetében ő pedig kipirult arcomat kezdte fürkészni. Ekkor megtörte a csendet és újra egy kellemes beszélgetésbe kezdtünk. Éppen nevettünk aminek az oka egy gyerekkori történet volt. A főhős természetesen a kínai srác volt. Meghallottam a telefonom megszokott csengőhangját ezért a barna táskámban kezdtem kotorászni. Mikor végre megtaláltam a keresett tárgyat amin Olivér neve villogott, gondolkodás nélkül húztam el a zöld gombot a fehér készüléken és értetlenül szóltam bele.

-          - Mondjad Olivér.

-          - Hova tűntetek Han? Se te se Ya ou nincs sehol. – hangja aggódó volt, a háttérben pedig hallani lehetett a zenét.

-         -  Csak kijöttünk egy kicsit levegőzni de mindjárt megyünk vissza. – válaszoltam az előbb feltett kérdésre.

-          - Oké. Mi szerintem hazamegyünk, de te maradj nyugodtan a lovagoddal. – mondta és láttam magam előtt önelégült mosolyát.

-      -    Nagyon vicces vagy. – forgattam meg szemeim, bár ő ezt nem láthatta.

-      -    Hát persze. – nevetett ki, mert már tudta, hogy mi lesz a reakcióm.

-        -   Otthon találkozunk te Majom – köszöntem el immáron én is nevetve.

-       -   Csak okosan. – esélyem sem volt visszaszólni mert már bontotta is a vonalat.

Visszatettem a készüléket eredeti helyére és újra a mellettem űlő fiúra emeltem tekintetem. Ya Ou értetlen szemekkel pislogott rám amin nem is lepődtem meg.

-         -  Oliék hazamentek. Azt hiszem nekem is ideje mennem. – avattam be az előző beszélgetés lényegébe.

-       -   Hazakísérlek. – mondta a mellettem álló tökéletesség.

-       -   Jól van. – rántottam meg vállamat és felpattantam a nyirkos padról.

Hamar visszaértünk a nyaralóhoz, bár az út csendesen telt. Egyikünk se tudott mit mondani, mégsem éreztük magunkat kényelmetlenül.

-       -   Köszönöm a mai napot. – mondtam mikor a kapu előtt álltunk.

-        -   Jó éjt Han. – mosolygott rám amitől én az ájulás határán voltam. Ugyan Hanna ez csak egy mosoly.

-          Neked is Ya ou.- egy puszit adtam arcára, majd a kapu felé vettem az irányt.

Ya Ou

Nagyon jól éreztem magam Hannával. Délutáni találkánkon felvetettem neki az ötletet, miszerint este eljöhetne a barátaival és velem bulizni. Megbeszéltük az időpontot és a helyszínt majd elbúcsúztunk egymástól. Kilenc óra előtt már ott is voltam a megbeszélt helyen és vártam, hogy megérkezzen Han is a barátai kíséretében. Nem sokat vártam, mikor végre megpillantottam  őket. Hannát meglátva hatalmas mosoly ült ki arcomra és derekánál fogva húztam magamhoz szorosan. Kezet fogtam az Olivér mellett álló barna hajú fiúval. Mint később kiderült Máténak hívják. Nagyon rossz volt eljátszani azt, hogy nem ismerem Olit, ezért nem is nagyon beszélgettem vele.  Hamar a szórakozóhelyre értünk, és a hatalmas fekete ajtókon belépve orromat megcsapta a cigifüst és az alkohol szaga. Mindenhol táncoló emberek, reflektor és fülsüketítő zene. Időközben elkeveredtünk Olivéréktől, viszont Hannával végig együtt voltunk. Mikor már megfájdult a fejem kihúztam Hannát a tömegből és sétálni mentünk. Körülbelül fél órát gyalogoltunk, mikor egy padra telepedtünk le. Csendben üldögéltünk egymás mellett mikor szinte fekete szemeivel arcomat kezdte fürkészni. Sokáig csak egymás szemébe néztünk. Nem tudom mi ütött belém, egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy megcsókoljam, de szerencsére hamar észhez tértem és egy kiskori vicces történetemet meséltem el neki amin jóízűen nevetett, amit a telefonja zavart meg. Miután megtalálta a táskájában a készüléket felvette és a füléhe emelte azt.

-          -  Mondjad Olivér. – szólt bele a telefonba angyali hangján. Nem volt hosszú beszélgetés, de nem igazán értettem, hogy miről lehetett szó ezért válaszra várva néztem a mellettem ülő lány szemeibe.

-          - Oliék hazamentek. Azt hiszem nekem is ideje mennem. – mondta ezzel megmagyarázva az előbb folytatott telefonbeszélgetést.

-          - Hazakísérlek. – mondtam majd felálltam eddigi ülőhelyemről.

-          - Jól van. – megrántotta vállát majd elindult a nyaraló irányába.

Az úton nem sokat beszélgettünk, de nem volt kínos csend. Élveztük egymás társaságát.

-          - Köszönöm a mai napot. – mondta és megállt a szürkés színű kapu előtt.

-          - Jó éjt Han. – köszöntem el tőle egyszerűen egy tőlem már megszokott mosoly kíséretében.

-          - Neked is Ya Ou. – mondta és egy puszit adott arcomra. Mikor beért a lakásba végre én is elindultam saját otthonom felé.

Hanna

Mikor bementem első utam szöszi barátom szobájába vezetett. Kopogtam rajta majd bementem. Az ágyán feküdt és telefonját nyomkodta. Milyen meglepő. Mikor meglátott szeme felcsillant és levakarhatatlan mosoly ült ki arcára. Befeküdtem mellé és így beszélgettünk. Elmondtam neki, hogy mi volt Ya Ou-val, hogy mennyire elbeszélgettünk és, hogy milyen aranyos srác. Mikor már nem mondtam semmit felnéztem zöld szemeibe. Vártam a reakciójára de ő csendben feküdt mellettem. Szótlanul tartotta a köztünk lévő szemkontaktust. Pár percig tartó csend után végre megszólalt.

-       -   Mit szeretnél tőle Hanna? A barátja akarsz lenni vagy több? – tette fel a számomra is nehéz kérdést.

-        -   Nem tudom. Azt hiszem a barátja. – válaszoltam bizonytalanul.

-       -   Ideje aludni. – mosolygott édesen.

-      -    Jó éjt Majom. – adtam neki egy puszit ami kicsit elcsúszott így a szája sarkába sikerült. Ez alatt a 16 év alatt ez már megszokottá vált, így nem is foglalkoztunk vele.

-       -    Jó éjt Manó. – mondta dallamos hangján. Imádom amikor így hív.

Mikor visszaértem a szobámba gondoltam rákeresek erre a bizonyos ByTheWay-re. Kíváncsi voltam milyen banda az amiben Ya Ou énekel. Elővettem laptopomat és beírtam a keresőbe a nevet. Találtam is egy számot ami az ő számuk így érdeklődve nyitottam meg. Elkezdődött a videoklip de abban a pillanatban ledermedtem. Nem hittem el amit látok. Először azt hittem csak képzelődök, de  mikor meghallottam a szöszi hangját már tudtam, hogy nem. Először is haragot éreztem utána pedig csak csalódottságot. Nem gondoltam volna, hogy képes lenne átverni, hazudni nekem. Magam mögött hagyva mindent, magyarázatot követelve indultam el ismét Olivér szobája felé, és szinte rátörtem a helyiség ajtaját.

Veszekedés

Sziasztok Drágák!:) Meghoztam a 3. részt remélem tetszik. FONTOS!! Legközelebb csak kicsivel több mint egy hét múlva tudok új résszel szolgálni, mert nyaralni megyünk a családommal. Addig is jó olvasást, komizzatok és iratkozzatok fel! Eszti

3. rész

-           Semmi. – erőltetett egy mosolyt az arcára. – Aludj jól Han. – nyomott egy puszit arcomra.

-           Te is Oli. – bújtam hozzá majd miután kiment a szobából gondolkodni kezdtem.

Miért lett hirtelen olyan zavart? Talán az bántotta hogy összeismerkedtem valakivel? Nem az nem lehet. Hiszen ő a legjobb barátom. Lekapcsoltam a számítógépem majd alaposan betakarózva aludtam el.

Olivér szemszöge

Mikor Hanna elmondta, hogy Ya Ou- val találkozott még a vér is megállt bennem. Mi van, ha rájön, hogy titkolok előle valamit? Azt soha sem bocsátaná meg. Remélem nem jön el a pécsi koncertre mert akkor kiderülne, hogy benne vagyok egy egy éve alakult bandában, akiknek saját számuk is van és a legjobb barátom semmit sem tud erről. Igaz ez azért van mert nem akarom, hogy csalódjon ha nem sikerül továbbjutnunk vagy esetleg befutnunk.

-        -  Mi a baj? – kérdezte, és láttam rajta, hogy ideges.

-       -  Semmi. – próbáltam mosolyogni, de látszott rajta, hogy nem hiszi el. – Aludj jól Han. – köszöntem el tőle egy puszival mielőtt tovább kérdezősködne.

-         - Te is Oli. – hozzám bújt, én pedig távoztam a szobájából.

Hanna szemszöge

Reggel telefonom csipogására ébredtem. Ya ou írt egy üzenetet.

-          Jó reggelt Szépség!:) Y

-          Neked is Ya ou!:) H

-          Mi a terved mára? Y

-          Semmi különös. Miért?  H

-          Nincs kedved sétálni velem egyet?  Y

-          Végülis. Mért ne?  H

-          Akkor ma háromkor a parton. Szia!:) Y

-          Szia.:) H

Hatalmas mosollyal az arcomon mentem ki a szobámból. A konyha felé vettem az irányt amikor összefutottam Olivérrel.

-         -  Jó reggelt Majom. – köszöntöttem boldogan.

-        -  Neked is Manó. – mosolygott, majd egy puszit adott. A konyhában kakaót csináltam magamnak, erre persze a szöszi megjelent és minden mozdulatomat figyelte.

-        -  Csinálsz nekem is? – kérdezte aranyosan ártatlan fejet vágva, mire én halkan kuncogtam egyet.

-        -  Megérdemled? – kérdeztem elégedett vigyorral arcomon.

-        -  Naa légyszi. – kérlelt tovább.

-        -  Hadd gondolkozzam.. – vágtam olyan fejet mint egy filozófus. Nem tudom milyen fejet szokott vágni egy filozófus. De erősen próbálkoztam. – Nem.

-        -  Ez háborút jelent. – mondta és huncut vigyor ült ki tökéletes arcára. Megfogta a hozzá legközelebb eső tárgyat ami egy konyharuha volt. Én persze elfutottam előle, vagyis próbálkoztam de túl gyors volt. Elkapott és csapkodni kezdett vele. Természetesen figyelt arra, hogy ne fájjon, így csak nagy nevetésben törtünk ki. A többiek erre persze felébredtek és a szobából kilépve az a látvány fogadta őket hogy Olivér a derekamnál fogva tart hogy el ne fussak, közben egy konyharuhával csapkod és mindketten röhögünk. Mikor végre visszatértem az előző helyiségbe megcsináltam Oli kakaóját is majd kimentem a többiekhez a teraszra. Letettem barátom elé a gőzölgő innivalót amit ő egy puszival köszönt meg, és leültem a hozzám legközelebb lévő zöld színű műanyag székre.

-       -   Mit terveztek délutánra? – kérdeztem miközben az előbb elkészített finomságot szürcsölgettem.

-       -   Én elmegyek egy kicsit körbenézni. – avatott be tervébe Szonja.

-       -   Megyek veled. – vágta rá Lexi egyből.

-        -  Én megnézek egy filmet, utána szerintem én is sétálgatok egy kicsit a környéken. – mondta Máté.

-         - És te Oli? – kérdezte immáron Lexi szöszi barátunkat.

-         - Én majd még kitalálom. – mosolygott ránk. – Han te mit csinálsz?

-         - Elmegyek sétálni Ya Ou- val. – újságoltam nekik boldogan.

-         - Ácsi, ácsi. Ki az a Ya Ou? Amúgy meg milyen név az, hogy Ya Ou? – kérdezte Lexi és Szonja szinte egyszerre mire Máté hevesen bólogatni kezdett.

-        -  Tegnap futottam össze vele a parton. Nagyon aranyos srác. Azt hiszem jó barátok leszünk. Egyébként félig kínai, ezért van ilyen neve.  – mondtam.

-       -   Barátok mi? – húzogatta szemöldökét Máté mire én megforgattam szemeim és vállba ütöttem a mellettem ücsörgő fiút.

Olivér az egész beszélgetés alatt csendben ült és bámult maga elé egészen addig míg fel nem pattant és beviharzott a szobájába.

-       -   Ezt meg mi lelte? – kérdezte Szonja meglepetten.

-        -  Tegnap meséltem neki Ya ou-ról, akkor is ezt csinálta. Nem tudom mi a baja de nagyon aggaszt a viselkedése. – ezzel felálltam az asztaltól és barátom szobája felé vettem az irányt. Kopogás nélkül léptem be a helyiségbe. Olivér az ágyon feküdt és telefonját nyomkodta. Egy szót sem szólt de még csak fel se nézett rám.

-       -   Elárulnád hogy mégis mi a bajod? – kérdeztem tőle ingerülten.

-       -   Semmi. – mondta de a telefonról még mindig nem vette el tekintetét.

-       -   Örülnék ha megtisztelnél a figyelmeddel és nem azt a szart nyomkodnád miközben velem beszélsz. – mondtam neki még mindig idegesen.

Letette maga mellé a készüléket és rám nézett.

-       -   Hallgatlak. – mondta semleges hangon.

-       -   Még te vagy megsértve Olivér? Komolyan mondom a pofám leszakad. Miért vagy ilyen? Akárhányszor szóba kerül Ya Ou mindig ideges leszel. Miért? Mi a bajod vele? Nem is ismered. – hadartam el mondanivalómat majd vártam reakcióját.

-       -   Mert te ismered őt igaz? Tegnap találkoztál vele a rohadt életbe. – az utolsó szavakat ordítva vágta hozzám. – Féltelek értsd meg. – mondta már halkabban.

-       -   Köszönöm de én ebből nem kérek. Nem kért rá senki Olivér. Inkább hagyj békén. – kiabáltam vele én is majd az ajtó hangos csapódása jelezte hogy elhagytam a szobát.

Mikor kimentem 3 szempár nézett kérdőn rám.

-       -   Mi történt Hanna? – kérdezte Lexi.

-       -   Elegem van belőle. Nehogy már ő mondja meg hogy mi a jó nekem. A fejemhez vágta hogy én nem is ismerem Ya Out ami igaz is de még csak esélyt sem ad neki. – intéztem el gyorsan a magyarázkodást és otthagytam őket. Bezárkóztam a szobámba és hangosan hallgatni kezdtem kedvenc zenéimet.

Lassan mindenki elment itthonról, már csak én és Oli maradtunk. Egyikünknek se jó ez a helyzet így. Tudom hogy összevesztünk de mégis csak a legjobb barátom. Gondoltam megpróbálok beszélni vele ezért elindultam szobája felé. Mikor beléptem épp zenét hallgatott a fülhallgatójával. Rám nézett, de mintha ott se lennék tekerte feljebb a hangerőt jelezve, hogy nincs kedve beszélgetni. Nem hagytam annyiban a dolgot, leültem mellé majd egy egyszerű mozdulattal kirántottam a készüléket a füléből.

-       -   Neked meg mi a bajod?! – kérdezte ingerülten.

-       -   Szerintem erre a kérdésre neked kéne válaszolnod. Olivér mi a fene van veled? Tudod hogy utálok veszekedni de egyszerűen nem értem hogy mi bajod van. Tudom hogy csak féltesz de még csak esélyt sem adsz Ya Ounak. – mondtam neki szomorúan és egy könnycsepp gördült le arcomon. Olivér arca megenyhült. Letörölte a sós folyadékot arcomról majd az ölébe húzott és egy puszit nyomott fejem tetejére. Arcomat mellkasába fúrtam ezzel beszívva bódító illatát.  Néhány percig az ölében voltam mire megtörte a kellemes csendet.

-       -   Egyszerűen csak nem tetszik, hogy egy idegen fiúval akarsz találkozni. Mi van ha rosszindulatú? Féltelek Han. Nagyon fontos vagy nekem és nem akarlak elveszíteni. – mondta megnyugtató rekedtes hangon.

-        -  Nem fogsz elveszíteni Olivér. – mosolyogtam rá. – Ha 16 évig elviseltelek ezután már muszáj lesz. - halkan felnevetett. – De most már ideje készülődnöm. És nyugalom vigyázok magamra.  – egy puszit adtam arcára majd indultam készülni a találkára.

Olivér

Pontosan tudom hogy Ya Ou milyen. Nála aranyosabb és őszintébb fiút nehezen találhatott volna Hanna. Igazából nem féltem tőle Hannát. Attól félek, hogy véletlenül elszólja magát. Tudom, hogy megbízhatok benne, és azt is , hogy rám hagyja a dolgot de lehet hogy véletlenül elmondja neki. Én szeretném majd nyugodtan tisztázni vele a dolgokat. De még nem mondhatom el neki. Félek hogy csalódna ha nem sikerülne. Inkább megvárom a válogatót és utána avatom be őt és a többieket is.

Ismerkedés

Sziasztok drágák. Meghoztam a második részt, remélem tetszeni fog. Először is köszönöm a több mint 150 oldalmegjelenítést. Szeretnélek titeket megkérni hogy hagyjatok jelet magatok után mert csak akkor van értelme folytatnom a blogot. Iratkozzatok fel, esetleg komizzatok. Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást.:) Eszti

2. rész

Leültem egy nagyobb kőre és elkezdtem pengetni a hangszerem, amihez énekeltem is. Az utolsó hangokat pengettem, és mikor újra csend lett egy hangot hallottam meg magam mögül.

-           Hűű.. – mondta egy nagyon kellemes férfi hang mire én megfordultam.

Egy elég magas, sötétbarna hajú, barna szemű helyes fiú látványa tárult elém. Akaratlanul is elmosolyodtam.

-       -   Nagyon ügyes vagy. – szólalt meg ismét. – egyébként Feng Ya Ou-nak hívnak. – mosolygott rám aranyosan.

-       -   Milyen különleges neved van. Én Váradi Hanna vagyok. – fogtam vele kezet.

-       -   Köszönöm szépen.

-       -   Félig kínai vagy? – kérdeztem tőle kíváncsian.

-       -   Igen. Honnan tudtad? – vágott meglepődött képet.

-       -   Megérzés. Egyébként meglepett, hogy van erre felé valaki. Általában egyedül vagyok itt ilyenkor este, ezért is szeretek lejönni kicsit gondolkodni meg zenélgetni. – avattam be megelőzve ezzel jó pár kérdést.

-       -   Igen ezt én is élvezném. Én is gondolkodni jöttem, bár nekem nem jutott eszembe hogy hozzam a gitáromat is. Majd legközelebb.

-       -   Honnan jöttél? – váltottam témát.

-       -   Budapestről. És te? – érdeklődött.

-       -   Én Pécsről. – egy pillanatig azt gondoltam, hogy elmondom neki, hogy szeptembertől én is ott fogok élni de inkább elvetettem az ötletet.

-       -   Benne vagyok egy bandában akikkel jelentkezünk a 2013-as X – faktorba. Pár hét múlva lesz ott egy koncertünk, ha gondolod gyere el. Én örülnék neki. – mosolygott megint úgy, hogy azt hittem ott helyben ájulok el. Még csak nem is ismered Hanna. Egy mosollyal nem vehet le a lábadról!

-       -   Persze, miért is ne? Mi a banda neve?

-       -   ByTheWay.

-       -   Rendben. Remélem el tudok menni. Most viszont mennem kell. Örülök hogy megismertelek. – néztem mélyen a sötétbarna szempárba.

-       -   Remélem még látlak. Szia. – mosolygott megint.

-       -   Szia. – viszonoztam gesztusát majd elindultam ideiglenes otthonom felé.

Észre se vettem milyen hamar elment az idő. Már sötét volt, este 10 óra. Mikor hazaértem megfürödtem majd beültem a szobámba. Elővettem a laptopomat és olvasgatni kezdtem. Éjfél körül valaki kopogtatott szobám fehér ajtaján. Pár pillanattal később szöszi barátomat pillantottam meg az ajtóban.

-       -   Bejöhetek? – kérdezte félénken.

-       -   Persze. – nevettem fel halkan.

Leült mellém az ágyra.

-       -   Mitől vagy így feldobva? – kérdezte már ő is vidáman.

-       -   Ennyire látszik? – tűrtem el egy barna tincset a fülem mögé. - Mikor lent voltam a parton, egy nagyon aranyos fiúval találkoztam. Mesélte, hogy bent van egy bandában, amivel jelentkeznek az X – faktorba. Pár hét múlva jönnek Pécsre koncertezni. Remélem el tudok menni.

-       -   Értem. – mosolygott rám.

-       -   Ja és képzeld félig kínai. Feng Ya Ou -nak hívják. Olyan szép neve van. – áradoztam tovább róla, de ekkor Oli arcáról lefagyott a mosoly. Hirtelen nagyon komoly lett és csak bámult maga elé. Eléggé ijesztően viselkedett. – Mi a baj? – kérdeztem aggódva.

-       -   Semmi. – erőltetett egy mosolyt az arcára. – Aludj jól Han. – nyomott egy puszit arcomra.

-       -   Te is Oli. – bújtam hozzá majd miután kiment a szobából gondolkodni kezdtem.

Miért lett hirtelen olyan zavart? Talán az bántotta hogy összeismerkedtem valakivel? Nem az nem lehet. Hiszen ő a legjobb barátom.

Lekapcsoltam a számítógépem majd alaposan betakarózva aludtam el.

Az ismeretlen

1. rész

*Balaton. Minden évben itt töltök legalább egy hetet. Imádom a sokáig alvást a bulit a barátokkal, de amit a legjobban szeretek az a naplemente. Kiülni esténként a magányos partra egyedül egy fél órára egy gitárral és éneklés közben csodálni a naplementét és a száz színben pompázó víztükröt.*

Reggel a csengő szüntelen csöngésére keltem. Kimásztam az ágyamból, belebújtattam csupasz lábaimat az ágyam mellet pihenő mamuszba és kicsoszogtam a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam azt és az előttem álló szőke fiú karjaiba vetettem magam aki pár lépést tett hátra a hirtelen lökéstől de viszonozta ölelésem. 

-        -   Te is hiányoztál nekem Han. – mondta nevetve.

-          - Mit keresel itt? – néztem csillogó zöld szemeibe miután elengedtük egymást.

-         -  Hát elfelejtetted? Megyünk nyaralni a Balatonra.

-         -  Jézusom – csaptam homokomra – teljesen kiment a fejemből ne haragudj.

-        -  Akkor irány pakolni és induljunk.

-       -   Igenis kapitány! – szalutáltam mire ő elnevette magát.

Miután bementünk a lakásba és bezártam az ajtót indultam is a szobámba pakolni, eközben szöszi barátom kényelembe helyezte magát a  nappaliban lévő kanapén.

*Hihetetlen, hogy Olivér mit meg nem tesz értem. 3 éves korom óta a legjobb barátom, mindig számíthattam rá akármi volt. Ha kellett mellettem volt mikor éjszakákat sírtam át és ott volt amikor a legboldogabb voltam. Már a nézésemből kitalálja ha valami nincs rendben.   Igazából a barátságunkat a szüleinknek köszönhetjük. Az ő szülei és az én szüleim máig nagyon jó barátságban vannak és ezáltal ismertem meg én Olit. Az életem részévé vált és remélem mindig mellettem lesz.*

Gondolatmenetemből Oli hangja zökkentett ki, aki a nevemet ismételgette és a kezével hadonászott szemeim előtt.

-       -   Min gondolkodtál el ennyire? – kérdezte.

-     -     Nem lényeges. – mosolyogtam rá.

-      -    Hát jó. Na indulhatunk? - viszonozta gesztusom.

-       -   Igen. - ezzel indultunk is ki szobámból.

Az ajtó bezárása után indultunk a lépcső felé. Mikor leértünk a lépcsőház elé, a legjobb barátnőm Szonja várt. Megöleltük egymást majd beültünk az autóba. Az út viszonylag csendesen telt. Én zenét hallgattam, Oli vezetett Szonja meg aludt. Mikor a nyaralónkhoz értünk megpillantottam Alexát és Mátét, akik épp a bőröndjüket vitték be az épületbe.

Miután végeztünk a pakolással első utunk a partra vezetett. Olivér az alkalmat kihasználva vállára kapott és a vízbe rohant velem.

-        -  Patocska most azonnal tegyél le! – mondtam neki szigorúan de ő mintha meg se hallotta volna futott tovább velem.

A többiek persze mindezt nevetve nézték végig, de Szonja és Lexi se sokáig élvezték ezt a látványt mert Máté belökte mindkettejüket a vízbe, majd utánuk ugrott.

-         - Utállak. – ütöttem vállba drága barátomat miután végre hajlandó volt letenni.  Erre ő nevetve magához húzott és egy puszit nyomott homlokomra.

Miután kellőképpen kifürödtük magunkat visszamentünk a nyaralóba. A fürdő felé vettem az irányt és megmostam a hajam. Mikor végeztem magukra hagytam kicsit a többieket és a  part felé vettem az irányt immáron egyedül a gitárom kíséretében.

Mint minden naplementekor a vízpart kihalt volt, szinte senki nem mászkált itt rajtam kívül. Leültem egy nagyobb kőre és elkezdtem pengetni a hangszerem, amihez énekeltem is. Az utolsó hangokat játszottam, majd mikor újra csend lett egy hangot hallottam meg magam mögül.

-          - Hűű.. – mondta egy nagyon kellemes férfi hang mire én megfordultam.