Félelem

Sziasztok!:) Meghoztam a 9. részt. Ha tetszett pipáljatok, kommenteljetek, iratkozzatok fel! Az új design-t pedig szeretném megköszönni barátnőmnek. Jó olvasást:)

9. rész

 Nagy nehezen elvonszoltuk az ágyig és amint lefeküdt már aludt is.

-           Itt maradok vele. – adtam Hanna tudtára tervemet.

-           Rendben. Hívj, ha valami baj van. Jó éjt. – köszönt el egy öleléssel a nem éppen józan lány.

-           Úgy lesz. Jó éjt. – mondtam, majd visszaültem kiütött barátom mellé.

Hanna

Reggel a szobámba beszűrődő fény keltett fel. Hunyorogva próbáltam kinyitni a szemem, de amint sikerült egyből vissza is csuktam. Fejem elviselhetetlenül fájt és úgy gondoltam, hogy egy liter kávé sem segíthet jelenlegi állapotomon. A tegnap estét teljes homály fedi, semmire sem emlékeszem. Erőt vettem magamon és kicsoszogtam a konyhába fájdalomcsillapítóért. A gyógyszer bevétele és 2 pohár hideg víz után a fürdőbe mentem, hogy valamilyen szinten rendbe szedjem magam. Megfürödtem és a hajamat is megmostam. Mikor mindennel végeztem, hagytam egy üzenetet Lexinek, hogy felmentem Ya Ou-hoz. Kopogtam kettőt barátom ajtaján, majd pár másodperccel később lépteket hallottam. Meglepetésemre Olivér állt előttem, és amint láttam ő sem sok mindenre emlékszik a tegnapi estéből. Két puszival köszöntöttem, majd a nappaliba indultam.

-          Iszonyatosan sajog a fejem. – dörzsölte meg halántékát a szőke fiú.

-          Nekem mondod? Alig bírtam felkelni. Semmire sem emlékeszem a tegnapi estéből az érkezésen és azon kívül, hogy Ya Ou mennyire kiütötte magát. – ültem le egy székre. Olivér is bevett egy gyógyszert majd követte példámat.

-          Lesz mit takarítani. – sóhajtott, majd egy puffanást hallottunk a kanapé felől, mire mindketten odanéztünk. Ya Ou leesett eddigi helyéről, amin mi felnevettünk.

-          Hol a francban vagyok? – kérdezte a félig kínai srác mikor valahogy sikerült feltápászkodnia.

-          Ömm. Otthon? – kérdeztem elég fura hangnemben, majd kuncogtam a másnapos fiú meggyötört arcán.

-          Shhh. Ne olyan hangosan. Rohadtul fáj a fejem. – csukta be szemeit és megfogta az előbb említett testrészt. – Semmire sem emlékszem. Ennyire berúgtam volna?

-          Haver a saját nevedet sem tudtad. – röhögött Olivér. Miután Ya Ou valamilyen szinten rendbe szedte magát nekiláttunk a pakolásnak. 1 óra alatt végeztünk mindennel. Kezdett visszajönni a tegnapi este és a fejem sem fájt már annyira. Beugrott egy kép: Olivér és én az erkélyen. Majdnem megcsókolt.

-          Minden rendben? – kérdezte a szőke fiú, valószínűleg látta, hogy elgondolkodtam. Válaszul csak bólintottam, majd egy köszönés után elindultam a saját lakásom felé. Biztos csak a pia miatt volt. Mindketten sokat ittunk, részegek voltunk, nem tudtuk mit csinálunk.

 – Megjöttem. – kiáltottam mikor beléptem a Lexivel közös lakásunk ajtaján.

-          Mizu? – kérdezett barátnőm, amikor lehuppantam mellé a nappaliban található sötét színű kanapéra.

-          Hát reggel eszméletlenül fájt a fejem és nem emlékeztem semmire a tegnapi estéből. Aztán felmentem Ya Ou-ékhoz segíteni rendet rakni és eszembe jutott valami a buliból, ami nem hagy nyugodni.

-          Mi? – ült törökülésbe, és felém fordult.

-          Olivér majdnem megcsókolt. – nyögtem ki egy sóhaj után, majd reakciójára várva néztem rá.

-          Hogy mi? – először kikerekedett szemekkel bámult, majd felkacagott.

-          Csak a pia miatt volt. – temettem bele kezeimbe vörös arcom.

-          Te  nem vagy normális. Egyáltalán nem azért történt, mert részegek voltatok. Ugyan Hanna a vak is látja, hogy teljesen odavagytok egymásért. – mondta Lexi halál nyugodtan mire én rákaptam a fejem.

-          Lexi, 3 éves korom óta a legjobb barátom. Nem vagyok szerelmes belé. – keltem ki magamból, de ekkor csengettek. Felpattantam eddigi ülőhelyemről, az ajtóhoz siettem és egyből ki is nyitottam. Olivér és Ya Ou álltak előttem.

-          Sziasztok. – köszöntem a két fiúnak.

-          Szia. Nincs kedvetek filmezni egyet Lexivel? – kérdezte a barna srác.

-          De. Miért is ne!? – jött a válasz a hátam mögül, aminek a gazdája barátnőm volt. – Gyertek be. – mosolygott Lexi az előttem ácsorgó fiúkra. Én a konyhába mentem egy kis rágcsálnivaló találásának reményében, amíg barátnőm keresett egy filmet Olivér és Ya Ou segítségével.

-          Hanna, beszélhetünk? – jött be Olivér a konyhába, miközben a chipset öntöttem ki az előttem lévő tálba.

-          Persze. – néztem hátra és rámosolyogtam a szőke fiúra.

-          Tudod, ami tegnap az erkélyen történt…

-          Igen tudom, a pia miatt volt. – fejeztem be helyette a mondandóját.

-          Srácok gyertek! – kiabált nekünk Ya Ou. Vígjátékot néztünk és nagyon sokat nevettünk rajta. Az egész napot a srácokkal töltöttük, sétáltunk, beszélgettünk, hülyültünk. Este fáradtan estem be az ágyamba és szinte azonnal el is aludtam.

*a mentorok háza előtti éjszaka*

A táborban is továbbjutottam úgy, ahogy a fiúk is. A verseny miatt halasztok egy évet az egyetemen, hiszen a kettőt egymás mellet csinálni lehetetlen, főleg ha jó jegyeket akarsz kapni. Ma van a mentorok háza előtti utolsó éjszaka. Egész délután Lexivel voltam, segített készülni, pakolni meg ilyesmik. Rettenetesen izgulok. Félek, hogy nem sikerül és nem jutok be az élő showba. Egyébként a mentorom Alföldi Robi, nagyon szimpatikus. Most hajnali kettő van és képtelenségnek tartom, hogy valamennyit is aludni fogok. Hirtelen ötlettől vezérelve írtam egy SMS-t Olivérnek, és vártam, hogy érkezzen rá válasz. Mint később kiderült hiába, hiszen alig pár perccel később már kopogtatott ajtómon.

Olivér

Hajnali kettő van, és én csak forgolódom. Nem tudok aludni, félek a holnaptól. Ez az utolsó akadály és minden csak Szikora Robin áll, vagyis rajtunk, hogy hogyan teljesítünk. Telefonom jelzett, hogy üzenetem érkezett. Értetlenül nyitottam meg az SMS-t, aminek a feladója Hanna volt.

-          Szükségem van rád! H

Nem írtam vissza semmit, csak kipattantam a meleg ágyamból, magamra kaptam egy nadrágot és egy pólót, belebújtam megszokott cipőmbe és már siettem is az üzenet feladójához. Kettőt kopogtam az ajtón és nem telt bele fél perc, a zár elfordult én pedig beléptem a sötét lakásba. Becsuktam magam mögött az ajtót majd magamhoz szorítottam a törékeny lánykát. Hosszú percekig álltunk és öleltük egymást. Nem kellettek szavak. Csak voltunk egymás karjaiban és ennyi elég volt.

-          Köszönöm. – szólalt meg suttogva Hanna, de még mindig nem engedett el.

-          Mi a baj? – kérdeztem figyelmen kívül hagyva előző szavát, hiszen alapvetőnek tartottam, hogy ha valami van, akkor mellette vagyok.

-          Félek. – vallotta be, én pedig egyből tudtam, hogy mire gondol.

-          Én is. De neked nincs mitől. Csodálatos vagy és ez Robi is tudja. Hiba lenne, ha nem juttatna be téged. – adtam egy puszit feje tetejére mondandóm után.

-          Itt maradsz? – kérdezte, és felnézett rám sötétbarna szemeivel.

-          Persze. – mosolyogtam rá, majd a szobája felé indultunk. Befeküdtem mellé az ágyba és szorosan magamhoz húztam. Pár perccel később Hanna már egyenletesen szuszogott karjaimban, majd lassan engem is elnyomott az álom.

Hanna

Olivér jelenléte teljesen megnyugtatott. Éreztette velem, hogy mindig számíthatok rá, és akármi történik, ő mellettem van. A mai éjszaka bebizonyította, hogy jól döntöttem, amikor megbocsájtottam neki. Elvégre nem mindenki tette volna meg, hogy hajnali kettőkor felkel és rohan hozzám. Nem gondoltam, hogy bármennyit is aludni fogok ezen az éjszakán, de sikerült. Sőt, kipihenten keltem fel reggel az ágyamból. Olivér már nem volt mellettem, de sejtettem, hogy hol találom. Megérzésem nem hazudott, a szöszi a konyhában tevékenykedett, csinálta a reggelinket.

-          Jó reggelt. – mosolygott rám, mikor észrevette, hogy őt figyelem.

-          Jó reggelt. – ismételtem, majd egy puszit nyomtam arcára. – Mit eszünk? – kérdeztem kíváncsian.

-          Tojásrántottát. – válaszolta, és folytatta eddigi tevékenységét. A reggeli elfogyasztása után Olivér a konyhába ment elmosogatni az edényeket, amiben persze segítettem neki. Mikor már rend uralkodott, hirtelen ötlettől vezérelve magamhoz húztam a magas szőke fiút. Percekig álltunk egymást ölelve a konyha közepén.

-          Köszönöm. – suttogtam a fülébe.

-          Nem tesz semmit. – adott egy puszit homlokomra, de ölelésünket egy pillanatra sem szakítottuk meg.

-          Jó reggelt. – hangzott a hátunk mögül, mire kibontakoztam Olivér karjai közül és a hang irányába fordultam.

-          Szia. – mosolyogtam barátnőmre.

-          Hát te? – kérdezte Lexi a mellettem ácsorgó fiút, miközben kávét töltött kedvenc csészéjébe.

-          Itt aludtam. – válaszolt egyszerűen vállát megrántva Olivér és otthagyott minket Lexivel. Barátnőm sejtelmesen mosolyogni kezdett és szemöldökét húzogatta. Fejrázással jeleztem felé, hogy befejezheti, mert semmi sem történt és Oli után mentem, aki a nappaliban ült a tévé előtt és váltogatta a csatornákat.

-          Lassan készülődni kéne. – adtam tudtára, hiszen másfél óra múlva indulunk. Természetesen nem egy helyre megyünk, én Alföldi Robihoz, ők pedig Szikora Robi nyaralójába. Olivér szó nélkül kikapcsolta a készüléket és felállt eddigi helyéről.

-          Összepakoltál már?

-          Persze.

-          Hát, akkor induljunk. – mondta mire egy nagy sóhaj hagyta el a számat és követtem a szőke fiú utasítását.