5. rész
Először azt hittem csak képzelődök, de mikor meghallottam a szöszi hangját kikészültem. Először is haragot éreztem utána pedig csak csalódottságot. Nem hiszem el hogy ennyi ideig hazudott nekem. Magam mögött hagyva mindent magyarázatot követelve indultam el ismét Olivér szobája felé, és szinte rátörtem a helyiség ajtaját.
- Hogy tehetted ezt Olivér? Azt hittem legjobb barátok vagyunk. Én mindent elmondtam neked, érted? Mindent. – üvöltve vágtam hozzá szavaimat. – Átvertél.
- Sajnálom Hanna. – mondta szomorúan, hiszen pontosan tudta miről is van szó.
- Sajnálod? Ó hát az mindjárt más. Minden meg van oldva. El is felejtettem, hogy több mint egy évig hazudtál nekem. – hangosabban vetettem oda neki szavaimat és szemén láttam a megbánást de nem izgatott. Megbántott téged Hanna. Sőt hazudott neked hónapokon keresztül.
- Tényleg nagyon sajnálom Hanna. – hajtotta le fejét.
- Olivér a sajnálatodtól semmi sem fog megváltozni. Mire volt ez jó?! – vontam kérdőre a szöszit.
- Féltem hogy csalódást fogok okozni neked. Amikor megalakult a banda elakartam mondani de inkább úgy döntöttem, hogy várok vele pár hónapot. Aztán a fiúkkal kitaláltuk, hogy megpróbáljuk újra az X- faktort. Ekkor az miatt nem akartam elmondani, mert meg akartam várni a válogatót és utána beavatni téged és a többieket is. – mondta, és tudtam, hogy igazat mond.
- Féltél, hogy csalódást fogsz okozni? Tisztában vagy vele, hogy így mekkora csalódást okoztál?! Ez neked legjobb barátság Olivér? Annyi minden történt veled és a csapattal ebben az egy évben és én erről semmit sem tudtam. Nem osztottad meg velem az örömöd, nem lehettem melletted ha valami rossz történt. Nem tudtam, hogy írtatok egy dalt. Azt sem, hogy mekkora élmény volt a videoklipet elkészíteni. Semmit. Inkább elviseltem volna azt, hogy nem sikerül mint a hazugságot. – gördült le egy könnycsepp az arcomon amit egyből le is töröltem, és még mindig nem tudtam felfogni a történteket. Hazudott neked Hanna. Mit nem tudsz ezen felfogni?
- Jézusom mekkora barom vagyok.. – mondta Olivér szomorúan és láttam hogy neki is végigmegy az arcán a sós csepp.
- Ekkorát még senkiben sem csalódtam. – mondtam már halkan neki majd egy nagy csapódás kíséretében elhagytam a szobát.
Olivér
Hogy lehettem ilyen idióta? Megbántottam azt aki a legfontosabb nekem. Igaza van Hannának. El kellett volna mondanom neki. Soha nem fog megbocsátani nekem.
Ekkorát még senkiben sem csalódtam.
Ez a mondat ismétlődött a fejemben szüntelen mikor egy halk kopogás hallatszott az előbb Hanna által becsapott tárgyon.
- Bejöhetek? – kérdezte Máté az ajtó túloldaláról.
- Már mindegy nem? – vetettem oda neki semlegesen. Olivér hogy lehetsz ennyire bunkó?
- Mi volt ez az előbb? Csak ordítozást hallottunk. – mondta, mire én rá emeltem zöld szemeimet.
- Összevesztem Hannával. - mondtam csalódottan az előttem ülő fiúnak.
- Mi történt már megint? – kérdezte mintha már megszokott lenne.
- Ez most más Máté. Azt hiszem végleg elveszítettem őt. Barom voltam, és teljesen jogosan utál. – idegesen túrtam bele hajamba és egy újabb könnycsepp gördült le arcomon de most követte azt sok másik is.
- Sajnálom haver. – mondta Máté lehajtott fejjel.
- Magamra hagynál?
A nehezen kinyögött kérés után Máté csendben elhagyta a szobát, a könnyeim pedig szűnni nem akarva hagyták el szemeimet. Csak bámultam az előttem lévő ajtót és nem értettem magam. Nem értettem semmit. Utólag már nem is tudom miért nem mondtam el a barátaimnak a dolgot. Mindenben támogattak volna, mellettem lettek volna a nehéz helyzetekben és együtt örültek volna velem ha valami jó történik. És most mindent tönkretettem. Lehet, ha megtudják Mátéék is a veszekedés tárgyát ők is neheztelni fognak rám. Gyötör a bűntudat, és ez ellen semmi sem segít. Azt kívánom, bár vissza tudnék csinálni mindent. Visszapörgetni az időt akkorra, amikor úgy döntöttünk, hogy megalapítjuk a ByTheWay-t, é még aznap elújságolni a barátaimnak. Itt ülök a szobámban egyedül. Aludni nem tudok, az agyam egyfolytában kattog. Újra és újra lepereg előttem a Hannával való veszekedés. Elvesztettem a legjobb barátomat és erről csakis én tehetek.
Hanna
Szobám ajtaját ugyanolyan formában csuktam be mint az előbb Olivérét. Ez az Hanna. Szerencsétlen ajtókon töltsd ki a dühödet. Lábaim felmondták a szolgálatot így a földre esve tört ki belőlem a zokogás.
- Feküdj le Hanna. Késő van már és a zokogásnak nincs értelme. Fáradt vagy. – mosolygott rám megnyugtatóan.
- Rendben. – letöröltem könnyeimet majd befeküdtem kék huzattal ellátott takaróm alá.
- Jó éjt. - mondta barátnőm és egy puszit adott homlokomra.
- Neked is. – próbáltam mosolyogni inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Miután Lexi kiment a szobámból a gombóc a torkomban még mindig nem akart megszűnni. Egyfolytában az előző veszekedés ment végig fejemben. Még egy jó darabig csak folytak könnyeim, majd szépen lassan álomba zuhantam.
Lexi
Hannánál tett látogatásom után szinte egyszerre értünk a folyosóra Mátéval.
- Teljesen ki van borulva. – mondtam neki szomorúan és őszintén. Utálom ilyennek látni Hannát.
- Ugyanaz a helyzet. – mondta Máté egy hatalmas sóhaj kíséretében.
- Min veszhettek össze ennyire? – kérdeztem.
- Nem tudom, de egy biztos: ez nem olyan mint a többi veszekedésük. Ez annál sokkal durvább. Lehet, hogy soha nem lesz már ugyanolyan a kapcsolatuk mint volt. – mondta Máté, és tudtam hogy teljesen igaza van.
- Igen ez tényleg más. Ennyire még soha nem vesztek össze mint most. – értettem vele egyet majd egy ölelés után mindketten szobánkba mentünk.
Hanna
Reggel a telefonom csörgésére keltem fel. Egy név villogott rajta: Ya Ou. Nem akartam beszélni vele. Elvégre ő is átvert. Lassan kimásztam puha és meleg ágyamból amikor fejem nagyon fájni kezdett. Fájdalomcsillapító találásának reményében csoszogtam ki a konyhába, de ekkor Olivér lépett ki szobájából.
- Jó reggelt. – köszönt félénken mire én lesajnáló pillantást vetettem rá és szó nélkül léptem be a konyhába. Olivér egy darabig csak állt és nézett, majd megindult a teraszra ahol a többiek már reggeliztek és beszélgettek. Én nem akartam kimenni hozzájuk és igazából éhes se voltam így szobám felé vettem az irányt amit hangos ajtóbecsapással jeleztem a többiek felé. Esküszöm nem akartam most becsapni az ajtót. Ez már megszokássá kezd válni.
- Hanna? – jött egy kiáltás az előbb említett szabadtéri helyről.
- Mi van? – kérdeztem morcosan.
- Gyere ki hozzánk. Kérlek. – a hang gazdája Szonja volt.
- Nem.
- Nincs itt Olivér. – jött a válasz már Lexitől.
- Hahj jól van. – mondtam neki majd elindultam. Mikor kiértem hozzájuk 3 szempár szegeződött rám. -
Miért néztek így? – kérdeztem elég fura hangnemben.
- Mi történt? – kérdezték egyszerre. Ezek tuti összebeszéltek.
- Hazudott nekem. Egy teljes évig. Látni sem akarom. – mondtam csalódottan és röviden a történteket. Tudtam hogy valamikor muszáj lesz elmondanom nekik, így hát jobb előbb túl lenni rajta. Válaszom után ismét szobámba mentem. Telefonom 10 nem fogadott hívást jelzett és mind Ya Ou-tól van. Írtam neki egy SMS-t hogy minél előbb találkozzunk. Hamar jött is a válasz, így fél órával később már a megbeszélt helyszín felé tartottam. Igen, tudom, hogy ő is hazudott és hogy eljátszotta, hogy nem ismeri Olivért de rá nem haragudtam. Megértem a helyzetét, én is így tettem volna a helyében. Szükségem van rá ebben a helyzetben. Az is megnyugtat ha csak megölel vagy egy puszit lehel a homlokomra, vagy ha csak mellettem van. Elég a jelenléte ahhoz, hogy akár csak egy kis időre el tudjam felejteni a történteket. Nem ismerem régóta, de teljesen megbízom benne és tudom, hogy mellettem áll.
