7. rész
Gyors léptekkel szeltem át a forgalmas pécsi utcákat mit
sem törődve másokkal. Nem érdekelt semmi. Az sem, hogy a fiúk nem tudják hol
vagyok, az sem, hogy korom sötét van. Csak egyedül akartam lenni és
gondolkodni. Akár csak egy kis időre is, de elfutni a problémák elől.
Hanna
* A koncert helyszínéről egyből hazafelé vettem az irányt.
Az út alatt volt időm gondolkodni. Miért nem tudok megbocsájtani Olivérnek?
Tudom, tudom hibát követett el. Nagy hibát. De ő is csak ember, mindenki csinál
hülyeséget. Milyen barát lennék, ha örökre haragudnék rá? Amúgy sincs semmi
értelme annak, hogy 16 évet csak így eldobjunk. A mai este segített. Segített,
hogy láttam és hallottam is a saját szájából, hogy hiányzom neki és tényleg
megbánta a dolgot. Még akkor is segített, ha nem tudok neki megbocsájtani még.
Időbe fog telni, hogy minden olyan legyen mint régen, de úgy érzem, hogy menni
fog. De még mindig időre van szükségem.*
Annyira elmélyedtem a gondolataimban,
hogy észre sem vettem, hogy már lakásom ajtaját nyitom ki. A konyhába indultam
egy forró teát készíteni, mivel hiába van nyár, estére lehűl a levegő. Éppen a
citromot facsartam amikor valaki kopogott a bejárati ajtómon. Értetlenül tettem
le a gyümölcsöt hideg kezemből, és miután megtöröltem a kockás konyharuhában azt, elindultam
kinyitni az ajtót késői látogatómnak. 3 ijedt szempár fogadott és Ya Ou egyből
le is támadott.
- - Szia Hanna. Ne haragudj,
hogy ilyenkor zavarunk, de sehol sem találjuk Olivért. Hívtuk, de ki van
kapcsolva és fogalmunk sincs hol lehet. – hadarta el mondandóját aggódó hangon
és türelmetlenül, ajkát harapdálva várta válaszomat.
- - Van egy tippem, hogy hol
lehet. – mondtam mosolyogva mert eszembe jutottak a régi emlékek.
- - Akkor odavinnél minket? –
kérdezte Ya Ou már nyugodtabban mire a többiek csak bólogattak.
- - Egyedül mennék ha nem
baj. - sóhajtottam, és becsuktam magam mögött az ajtót.
- - Ahogy akarod. – mormogta
az ázsiai fiú.
- - Menjetek vissza a klubba
ahol a koncert volt, odaviszem Olit. – avattam be tervembe a három tagot, és
egy köszönés után indultam is keresett személyért. Az eredetileg fél órás utat
én 10 perc alatt tettem meg ami szerintem világrekord. Ahogy sejtettem, a
szöszi egy távolabbi padon ült és nézte a kivilágított gyönyörű várost. A
látvány mosolygásra késztetett. Mindig ide jöttünk ketten. Itt beszélgettünk ha
el akartunk szakadni a zajos várostól. Rengeteg szép napot, délutánt, estét
töltöttünk itt együtt, ez volt a mi kis búvóhelyünk. Tudtam, hogy itt lesz.
Imádja ezt a helyet akárcsak én. Az egész megnyugtató. A magas fák, a rengeteg
virág és a kis bokrok. Mély levegőt vettem és a bambuló fiú felé indultam. Pár
méterre lehettem tőle amikor megszólaltam.
- - Gondoltam, hogy itt
talállak. – a mondat hallatása Olivér felém kapta a fejét. – Aggódtak érted. –
mondtam neki miközben leültem a hideg tölgyfa padra.
- - Egyedül akartam lenni egy
kicsit. – magyarázta ezzel eltűnésének okát. Ezután beszélgetni kezdtünk.
Előjöttek a régi emlékek amiken jóízűen nevettünk.
- - Induljunk. – mondtam neki
mosolyogva mire mindketten felálltunk eddigi helyünkről és a klub felé vettük
az irányt. Az úton végig beszélgettünk, nevetgéltünk. Mikor a szórakozóhely elé
értünk éppen nyitottam volna ki az üvegajtót, de Olivér megfogta a karom.
Értetlenül néztem rá és szembefordultam vele.
- - Megbocsájtasz? – kérdezte
mindenféle kertelés nélkül.
- - Nem tudom. – enyhültem
meg de azonnal észbe is kaptam. Mégis mit
művelsz Hanna?! Hisz becsapott! Nem bízott meg benned annyira, hogy elmondja a
bandát! Arcom egyik pillanatról a másikra komorult el. – Mennem kell. – és
ezzel ott is hagytam a szöszit a bejárat előtt. Rengeteg érzés kavargott bennem
és azt gondoltam beleőrülök ebbe. Csak haza akarok menni és aludni. Ez minden
amire szükségem van.
*Egy héttel később*
A vonaton
ülök, Budapest felé tartok. A koncert óta sem Olivérrel, sem Ya Ou-val nem
beszéltem. Olivér nem próbálkozik, tudomásul vette, hogy idő kell. Viszont Ya
Ou.. Attól tartok, hogy haragszik rám Olivér miatt. Két hét van a nyárból, két hét múlva kezdem el
az egyetemet. Lezártam egy időszakot. Lezártam mindent ami Pécsen történt
velem, és egy új életet kezdek Budapesten. Lexivel költözök be az albérletbe. Ő
is arra az egyetemre jön ahova én, így nem kell egyedül végigcsinálnom.
- - Öt
perc múlva beér a vonat. – mondta barátnőm ezzel kizökkentve gondolataimból. –
Készen állsz?
- - Nem.
De már nem tudom vissza csinálni. Vágjunk bele. – mosolyogtam az utolsó mondat
után, majd felálltam, hogy mikor a vonat megáll könnyedén le tudjak szállni róla.
Az
albérlethez vezető utat gyalog tettük meg. Nem volt messze, 20 percet
sétáltunk. A lakásba érve kiválasztottuk a saját szobáinkat, majd nekiláttunk a pakolásnak. Mire végeztünk mindketten megéheztünk, de nem igazán
volt itthon kaja. Igazából a hűtő kongott az ürességtől, ezért elhatároztuk,
hogy az evést összekötjük a vásárlással. A pláza felé vettük az irányt ahol
első utunk a KFC-hez vezetett. Egészséges
táplálkozás. Mikor már teletömtük magunkat az egészségtelen kajával
kerestünk egy boltot, ahol megvettük a legszükségesebb élelmiszereket. A
plázában eltöltött 2 óra után fáradtan értünk haza.
- - Munkát
kell keresnünk. – mondtam Lexinek miközben a teletömött szatyrot raktam le az asztalra.
- - Minek?
– kérdezte barátnőm kimerülten.
- - Az
egyetem mellet meg kell élnünk valamiből.
- - Hanna.
Mondanom kell valamit. Az a helyzet, hogy én beneveztelek téged az X- faktorba.
– mondta, mire én kitágult szemekkel néztem rá.
- - Te..Tessék?
– dadogtam neki, hiszen még mindig nem akartam elhinni amit mondott.
- - Ugyan.
Tudom, hogy imádsz énekelni. Egy hét múlva lesz a meghallgatásod. – mosolygott
de én még mindig döbbenten meredtem barátnőmre.
- - Lexi,
te normális vagy? – kérdeztem még mindig sokkos állapotban. – Kizárt, hogy
odamenjek.
- - Hanna
ne már. Mit veszíthetsz vele? Kipróbálod magad és ennyi. Na, kérlek. –
győzködött tovább.
- - Rendben.
Elmegyek. - egyeztem bele, mert tudtam, hogy nem hagy békén amíg igent nem mondok rá. - De mégis hogyan tanuljak meg egy dalt egy hét alatt?! – kérdeztem
inkább magamtól mint Lexitől.
- - Hát
vannak dalok amiket már tudsz. Gyakorolsz és menni fog. – mosolygott biztatóan.
- - Nagyon utállak! – mondtam neki halál komoly arccal.
- - Hidd
el, hálás leszel nekem ezért. – kacsintott rám majd bement a szobájába.
Sóhajtottam egy nagyot, majd a konyhába mentem inni egy pohár vizet. A szobámban
kiválasztottam egy számot, amit tudok és szeretek is és egész este azt
gyakoroltam.
*Másnap*
Reggel korán
ébredtem fel, és mivel Lexi még aludt, úgy döntöttem, hogy lemegyek a lépcsőház
melletti pékségbe reggelit venni, de előtte elkészülődök. A fürdőben letusoltam
és hajamat is megmostam. Miután végeztem reggeli teendőimmel, el is indultam. Az
ajtó előtt a kulcsaimmal babráltam, mikor egy ismerős hang ütötte meg fülemet.
- - Hanna?
Te vagy az? – a hang irányába fordítottam a fejem. Ya Ou állt előttem teljes
életnagyságban és kikerekedett szemekkel bámult rám.
- - Szia
Ya Ou. – köszöntöttem a magas fiút. Zavarban voltam, hiszen nem tudtam, hogy
haragszik e rám.
- - Meg
sem ölelsz? – húzta mosolyra a száját. Hatalmas kő esett le szívemről. Szorosan
hozzábújtam, ezzel magamba szívva különleges illatát.
- - Mit
keresel itt? – kérdezte miután kibontakoztam karjai közül.
- - Itt
lakom. Két hét múlva kezdem az egyetemet és Lexivel költöztünk ide. –
magyaráztam a helyzetet. – És te mit csinálsz itt?
- - Én
már régóta itt élek. Ezek szerint pont alattam van a lakásotok. – mosolygott
boldogan – Hová indultál?
- - Korán
felébredtem és Lexi még alszik, szóval gondoltam veszek valami reggelit a
pékségben.
- - Elkísérjelek?
– kérdezte.
- - Ha
nincs más dolgod. – ezzel el is indultam Ya Ouval a pékségbe.
- - Lexi
benevezett az X – faktorba engem. – adtam tudtára miközben ő kinyitotta az
üzlet ajtaját és úriember módjára maga elé engedett.
- - Te
most viccelsz? – kérdezte meglepetten.
- - Eszemben
sincs. Tegnap állt elő a dologgal. Nagyon pipa voltam rá, de nem tudok már mit
kezdeni vele. -Elmegyek. Arra jó lesz, hogy kipróbáljam magam. – mondtam az
előttem álló barna hajú fiúnak. A pult mögött álló kedves hölgy kiszolgált
minket és immár három kakaós csigával léptünk ki a finom illattal teli boltból.
- - Ez
szuper! Biztos nagyon jó leszel. Hallottalak énekelni és eszméletlenül jó
hangod van. – dicsért Ya Ou amibe én kicsit belepirultam, de megköszöntem neki.
Mikor hazaértünk behívtam reggelizni barátomat, hiszen régen beszélgettem vele.
Megterítettünk mire Lexi álmos fejjel jelent meg az ebédlő közepén.
- - Reggelt
– szólalt meg rekedtesen, majd megölelt engem és Ya Out is és leült az
asztalhoz. Kivett a zacskóból egy még meleg kakaós csigát, és elkezdte enni. Mi
is követtük példáját.
- - 11-re
megyek az RTL székházhoz beszélni a főnökkel. Azt mondta tud nekem adni munkát.
– mosolygott miután megitta utolsó korty kávéját kedvenc zöld csészéjéből.
- - Szuper.
– örültem meg.
- - Amúgy
Ya Ou te mit is keresel itt? – kérdezte meglepetten Lexi. Még jó hogy fél órája ülnek egy asztalnál és most tűnik fel neki a
jelenléte.
-
A
fölöttetek lévő házban lakom. Összefutottam Hannával a pékségbe menet és
behívott reggelizni. – magyarázott a félig kínai fiú.
- - Király.
– mondta Lexi majd kiment a konyhába elmosogatni az imént használt edényeket.
- - Mi
van Olivérrel? – kérdeztem, hiszen nagyon is érdekelt, hogy mi van a szöszivel.
- - Sose
láttam még ilyennek. Keveset eszik, nem jön el velünk bulizni meg sehová.
Nagyon maga alatt van. – mesélte el a helyzetet őszintén Ya Ou.
- - Keveset
eszik? Úristen tényleg nagyon kikészült. Ha valamit nagyon imád az az evés. –
mondtam és hatalmas bűntudatom lett. Ő
tehet róla Hanna. Ha valakinek kell, hogy bűntudata legyen az ő.
- - Tudom.
Szerintem csak azért jár el próbákra, mert nagyon fontos neki, hogy sikerüljön
a verseny. – avatott be előttem ülő barátom. – Azt hiszem ideje mennem. 11-kor
próbálunk a srácokkal. Majd hívlak és valamikor összefutunk. – mosolygott rám.
- - Oké.
És Ya Ou. Megkérhetnélek, hogy Olinak ne mondj semmit arról, hogy itt vagyok
vagy arról, hogy találkoztunk? – kérdeztem miközben már a bejárati ajtót
nyitottam ki neki.
- - Igen.
De szerintem jobb lenne ha elmondanád neki. – mondta és közben szorosan magához
ölelt.
- - Lehet.
– mosolyogtam rá mikor már elengedett. – Akkor majd beszélünk. Szia.
- - Szia.
– köszönt el és a lépcső felé indult. Mikor visszamentem a lakásba Lexi már
teljesen elkészült, így indulhattunk is a székházhoz. Elkísértem, hiszen jól
esne neki ha ott lennék vele. Villamossal mentünk, és 10 perc alatt meg is
érkeztünk. A portás eligazított minket, miszerint a főnök irodája a második
emeleten van. Kettőt kopogtunk a faajtón, és egy ’szabad’ kiáltás után
beléptünk az ízlésesen berendezett helyiségbe.
- - Szabó
Alexa? – kérdezte a harminc körüli férfi.
- - Igen.
Az állás miatt jöttünk. – válaszolt barátnőm.
- - Foglaljanak
helyet. Teahát, három hét múlva kezdhetne itt stábosként. A feladata annyi
lenne, hogy az X- faktor versenyzőit irányítsa és segítsen nekik. – magyarázta
a fekete hajú férfi.
- - Tökéletes.
– vágta rá barátnőm.
- - Remek.
Akkor pontosan három hét múlva várom. Viszlát! – mondta miközben mi felálltunk
és az ajtó felé indultunk.
-
- Viszlát. – búcsúztunk el egyszerűen egymástól
és hazafelé indultunk. Tehát Lexi az X –
faktorban lesz stábos. Nem is rossz.
