Válogató

Sziasztok!:) Megérkeztem a 8. résszel, remélem elnyeri tetszéseteket. Nagyon köszönöm a több mint 1200 oldalmegjelenítést. Mint azt már korábban leírtam szerdánként és vasárnaponként hozom az új részeket. Nem ragozom, pipáljatok, kommenteljetek és iratkozzatok fel! Jó olvasást!:) Eszti

8. rész

-           Remek. Akkor pontosan három hét múlva várom. Viszlát! – mondta miközben mi felálltunk és az ajtó felé indultunk.

-           Viszlát. – búcsúztunk el egyszerűen egymástól és hazafelé indultunk. Tehát Lexi az X – faktorban lesz stábos. Nem is rossz.

*pár nappal később*

-   - Mikor lesz próbátok? – kérdeztem a barna hajú fiút, aki éppen kávéját kortyolgatta a Starbuck-os poharából.

-  -  Ma délután. Gyere el kérlek. – könyörgött kölyökkutya szemekkel barátom. 
    - De Olivér..

-   - Békülj ki vele. – mondta mire elég érdekes fejet vágva néztem rá. – Ugyan. Mire jó ez, hogy rosszban vagytok? Rég volt már a veszekedés, nem éri meg eldobni a barátságotokat, akármekkora baromságot is csinált. – adott jogos érvet.

-  - Nem tudom Ya Ou. Elmegyek a próbára, de még mindig nem állok készen arra, hogy megbocsássak neki. – válaszoltam őszintén, hiszen még mindig haragudtam Olivérre.

-  - Rendben. De indulnunk kéne, mert el fogok késni. – adta az utasítást, majd kiléptünk a kávézó hatalmas ajtaján.  Fél órát sétáltunk a próba helyszínéig, és amikor a terembe akartunk benyitni megtorpantam, mire Ya Ou rám kapta a fejét.

-  - Nekem ez nem fog menni. – mondtam neki és elindultam volna visszafelé, de ő megfogta a karom, ezzel kényszerítve, hogy ránézzek.

-  -  A-a. Nem szökünk! – vigyorgott rám mire én felnevettem. Sóhajtottam egyet és benyitottam be a terembe ahol a másik három fiú beszélgetett. Mindegyikük egy öleléssel köszöntött kivéve Olivért. Kerülte a szemkontaktust, rám sem nézett. Leültem egy székre és vártam, hogy elkezdjék a dalt. A Troblemaker-t énekelték és egyszerűen nem találtam szavakat. Eszméletlenül jók voltak.

-  - Hát srácok ez csodálatos volt. – mondtam hatalmas vigyorral az arcomon.

-   - Köszönjük. Most te jössz. – szólalt meg Bence.

-   - Hogy mi? – kérdeztem meglepetten, és nem értettem, hogy honnan tudják, hogy én is versenyző vagyok.

-   - Ya Ou mondta, hogy te is jelentkeztél. Énekeld el nekünk a dalod. – beszélt már Sziki mire én Ya Ou-ra néztem amolyan ’megöllek’ fejjel, ő pedig elégedetten mosolygott vissza rám. Elvettem az előttem álló fiú kezéből a mikrofont és mikor felcsendültek Kelly Clarkson Since U been gone című számának ismerős hangjai, már magabiztosan kezdtem el az éneklést. Teljesen beleéltem magam, el is felejtettem, hogy négy fiú hallgatja az előadásom. Az utolsó szavakat énekeltem, és mikor elhallgatott a zene is kinyitottam a szemem. Négy döbbent szempár nézett rám.

-  - Ennyire rossz volt? – kérdeztem egy kicsit csalódottan.

-  - Rossz? Te most hülyéskedsz? Iszonyatosan jó volt. – mondta Bence én pedig megkönnyebbültem, hogy tetszett nekik az előadásom.

-  - Embertelen hangod van. – válaszolt Sziki is.

-  - Azért ne túlozzunk. – szólaltam meg egy mosoly kíséretében, hiszen úgy véltem, hogy túlságosan dicsérnek.

-   - Tudtam, hogy csodás leszel. – mormogta Olivér, talán azt hitte nem hallom. Meglepett a véleménye, de bevallom nagyon jól esett.

- - Egyébként nem én neveztem a versenybe, hanem drága Lexi barátnőm volt a nevemben. – forgattam meg szemeim mire ők halkan kuncogva bólintottak egyet. -  Azt hiszem, én most megyek. Így tovább srácok. –köszöntem el egyszerűen a négy fiútól, és elhagytam a próbatermet.

*a válogató napja*

Ma van a válogató. A gyomrom körülbelül egy mogyoró méretének felel meg, és undorodom a gondolattól is, hogy valamit ennem kell. Ya Ou-val rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, ami egyszerű, hiszen felettem lakik. Olivérrel nem beszéltem a próba óta, nem keresett. Lexivel izgatottan válogattunk az ágyra dobált ruhák közül, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel a meghallgatásra.

- - Hmm. Ez jó lesz. – emelt ki egy szűk farmert és egy egyszerű, de mégis csinos felsőt. – Húzd fel! – adta az utasítást én pedig nem mertem ellenkezni, ezért felvettem a kezembe adott ruhadarabokat.
0Tökéletes. – szólalt meg barátnőm mikor elkészültem az öltözködéssel. – Már csak a hajad és a sminked van vissza. – vigyorgott elégedetten, és nekilátott begöndöríteni a hajam, majd egy visszafogott, szép sminket készített. Magamra sem ismertem, mikor belenéztem a szekrényen található egész alakos tükörbe.

-  - Köszönöm. – öleltem meg a mellettem ácsorgó lányt, amit viszonzott. A bejáratnál felhúztuk a cipőnket és el is indultunk a székházhoz. Lexi ma nem dolgozik, így ott tud lenni velem, amíg én éneklek a hatalmas színpadon a négy mentornak.

-  - Félek. - szólaltam meg mikor a hatalmas épülethez értünk, és megpillantottuk az előttünk lévő több ezer emberből álló tömeget.

- - Sikerülni fog. – szorította meg a kezem barátnőm. Egy óra várakozás után meghallottam a nevem, miszerint két versenyző és én jövök. Hol van most Oli?! Nagy szükségem lenne rá.

-  - Hanna! Mennünk kell. – zökkentett ki Lexi, mire a gyomrom talán teljesen el is tűnt, olyan kicsi lett. Végtagjaim remegtek, és úgy éreztem bármelyik pillanatban összeeshetek. Próbáltam magabiztosnak tűnni, ezért nagy mosollyal az arcomon lépkedtem ki a négy mentor elé. Egy rövid bemutatkozás után végre elindult a zene, és ahogy haladt előre a szám, el is felejtettem, hogy hol is vagyok. Csak beleadtam mindent. Szerintem ez volt az eddigi legjobb előadásom. Talán azért mert elhatároztam, hogy kibékülök Olivérrel? Lehetséges.

- - Csodálatos! – szólalt meg Szikora Robi mikor elhallgatott a zene is.

-  - Elképesztő. – ragozta tovább Gabi, mire nekem hatalmas mosoly lett az arcomon. Tehát tetszett nekik. Miután elhangzott a negyedik igen, egy ’köszönöm’ elmormogása után boldogan rohantam ki barátnőmhöz és a nyakába ugrottam. Nagyon örültem, nem hittem, hogy sikerül. Igaza volt Lexinek. Hálás vagyok neki, amiért benevezett.  A fiúk keresésére indultam, hiszen mindjárt ők jönnek. A szűk folyosók egyikén meg is találtam őket, és amint megláttak tapsolni és ujjongani kezdtek. Megöleltem Bencét, Ya Ou-t, Szikit és megálltam Olivérrel szemben, aki lehajtotta a fejét. A másik három fiú minket nézett, és Ya Ou-n láttam, hogy tudja mire készülök, hiszen hatalmas vigyor telepedett meg arcán. Visszafordultam az előttem álló Olivérhez, és nyakába ugrottam. Talán lesokkolt reakciómon, de azonnal viszonozta ölelésem.

A fiúk felnevettek a látványon, de mi még mindig nem engedtük el egymást.

- - Hiányoztál te majom. – mondtam Olivérnek mosolyogva és beszívtam kellemes illatát, amit már rég tehettem. Most fogtam fel igazán, hogy mennyire hiányzott, hogy megölelhessem, hogy beszélgethessek vele, vagy eltöltsek vele egy napot.

-  - Te is nekem. – viszonozta a gesztust mikor kibontakoztam karjai közül. Felnéztem zöld szemeibe és végre boldogságot véltem felfedezni bennük.

- - Menjetek, mert ti jöttök! – fordultam oda a többi fiúhoz, akik egy bólintás után el is indultak. – Sok sikert! – kiabáltam utánuk mielőtt eltűntek volna és a váróba siettem, hogy láthassam a produkciót. Nem kérdés, hogy bejutottak, most is csodásak voltak, csakúgy, mint a próbán.

- - Szép volt srácok! – dicsértem meg őket nagy vigyorral az arcomon és megöleltem mindegyiküket.

-  - Azt hiszem ezt meg kell ünnepelni. – vetette fel az ötletet Ya Ou, mi pedig egyből beleegyeztünk. A lakásunkhoz közeli kisboltba indultunk, hogy beszerezzük az esti mulatsághoz szükséges kellékeket. A vásárlás után barátnőmmel haza mentünk és készülődni kezdtünk, eközben a négy fiú előkészítette a bulit Ya Ou lakásában. Lexi ismét tökéletes munkát végzett. Egy egyszerű, csodaszép ruhát választott nekem fekete tűsarkúval. Erősebb sminket tett arcomra, hajamba pedig néhány göndör fürtöt varázsolt, de hajam agy része egyenes maradt . Én is segítettem neki elkészülni, így este kilenckor már teljes harci díszben indultunk meg Ya Ou lakása felé. Kopogtattunk a sötétbarna ajtón, és pár másodperc múlva a házigazda kitárta előttünk azt. Két puszival üdvözöltük, majd a nappali felé indultunk. Irgalmatlanul sok ember tartózkodott a helyiségben, és szinte mindegyikük idegen volt számomra. Szememmel Olivért kerestem és hamar meg is találtam. Haja tökéletesen be volt lőve, egy vajszínű nadrágot viselt fekete trikóval. Magabiztos léptekkel indultam meg felé a szoba másik végébe. Pár másodperccel később már erős karjait éreztem derekamon. Szorosan ölelt, és percekig el sem engedett, amit nem bántam. Az idő gyorsan ment, táncoltunk, énekeltünk, beszélgettünk. Sok új embert ismertem meg. Már cseppet sem voltam józan mikor egy kis friss levegőre volt szükségem, ezért az erkély felé indultam. Átverekedtem magam a táncoló tömegen és kinyitottam az üveget. Arcomat megcsapta a hűvös levegő, ami leírhatatlanul jól esett. Becsuktam magam mögött az ajtót és a gyönyörű várost kezdtem kémlelni.

Olivér

-          * - Készüljön a ByTheWay. – szólalt meg egy női hang a hangosbemondón miután megnéztük Hanna produkcióját. 4 igennel tovább jutott, nagyon büszke vagyok rá. Gyomrom görcsbe rándult a gondolattól hogy egy szám és mi következünk. Mi van, ha nem sikerül? Itt nincs második esély. Abban a 3 percben dől el, hogy valóra válik az álmunk, vagy mehetünk haza. Félek. Nagyon félek. Tenyerem izzadni kezd, a hasamban a kellemetlen érzés pedig egyre csak erősödik. A szokásos csatakiáltásunk után elindultunk a szűk folyosón, ami a színpadhoz vezet, amikor Hannát pillantottuk meg a távolban. Egyszerre kezdünk tapsolni, ezzel kifejezve gratulációnkat. Megölelte a mellettem álló három fiút, én pedig már hozzászokva ehhez akartam tovább menni, de utamat állta. Fejemet akaratlanul is lehajtottam, hiszen nem akartam látni a szemeiben a csalódottságot, amit a veszekedésünk estéje óta minden találkozásunkkor észreveszek. Alig telt el pár pillanat mikor nyakamba ugrott én pedig a meglepettségtől elég érdekes fejet vághattam, hiszen barátaim nevetésben törtek ki. Azonnal viszonoztam az ölelést, de még mindig nem hittem el, hogy újra a karjaimban lehet. Sajnos nem tarthatott sokáig a pillanat, hiszen sietnünk kellett. A színpadon sokkal jobban teljesítettem, mint a próbákon és a közérzetem is elég sokat javult. Valószínűleg Hannának köszönhető, hogy végre a maximumot tudtam kihozni magamból. 4 igent kaptunk, amit én először fel sem tudtam fogni. A színfalak mögött Hanna és Lexi vártak ránk.  Miután mindenkit végigölelgettek mindannyian boldogan léptünk ki a hatalmas, rengeteg emberrel teli székházból.*

Mosolyogva gondoltam vissza a mai nap eseményeire miközben az előttem lévő táncoló tömeget néztem. Pár perc múlva Hanna lépett be a zsúfolt szobába barátnője kíséretében. Egy egyszerű, de nagyon szép koktélruhát viselt fekete cipővel. Haja tökéletesen meg volt csinálva, úgy ahogy a sminkje is. Egyszerűen gyönyörű volt. Nagyot nyeltem majd a mellettem álló Mátéval kezdtem beszélgetni. Hanna engem keresett a szemével, és mikor megtalált mosolyogva indult el felém. Szorosan magamhoz húztam, és beszívtam csodás illatát. 2 órán keresztül megállás nélkül táncoltunk, és ittunk. Én magam sem voltam éppen józan, de ahogy elnéztem a csapat többi tagja sem szomjazott. Kis idő elteltével megelégeltem a hangzavart és a tömeget, ezért a kis teraszra siettem. Mikor kiléptem, Hanna éppen a kivilágított várost nézte, majd mikor meghallotta az üvegajtó csukódását megfordult.

-  - Gyönyörű, nem igaz? – kérdeztem miközben a korláton támaszkodva bámultam a hatalmas várost.

- - Igen. – válaszolt és mosolyogva felém fordult. Percekig csak néztünk egymás szemébe mikor valami eluralkodott rajtam, és fejemmel közelíteni kezdtem felé. Nem voltam magamnál, nem tudtam mit is csinálok. Gyomromban háborúba kezdtek a kis szörnyek, és csak erősödött az érzés mikor Hanna meleg, alkoholos leheletét éreztem arcomon.

Mindketten lehunytuk szemünket és már csak pár milliméter volt ajkaink között, amikor ajtócsapódást hallottunk magunk mögül. Egyből szétrebbentünk, én pedig a hang irányába kaptam a fejem.

-  - Jaj, elnézést a zavarásért! – szólalt meg Ya Ou nevetgélve, hiszen annyira részeg volt, hogy talán a saját nevét se tudta. A kezében tartott pezsgősüvegből ivott pár kortyot, amit én nem bírtam már nézni.

-   - Ya Ou. Állj le, sok lesz! – kaptam ki a kezéből a zöld üveget, amit Hanna elvett a kezemből, ezzel segítve nekem, amit egy mosollyal köszöntem meg.

-    - Héé! Add vissza. – próbált értelmesen beszélni barátom, de nem igazán sikerült neki.

-   - Azt hiszem jobb lesz, ha véget vetünk ennek a bulinak. – szólalt meg végre Hanna is. Bólintottam egyet majd a nappali felé vettem az irányt. Nem kellet elküldenem senkit, hiszen a helyiség üres volt, csak piásüvegek hevertek a földön. Visszamentem az erkélyre és bevezettem Ya Ou-t a fürdőbe. Jéghideg vízzel próbáltuk kijózanítani barátunkat inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nagy nehezen elvonszoltuk az ágyig és amint lefeküdt már aludt is.

-    - Itt maradok vele. – adtam Hanna tudtára tervemet.

-    - Rendben. Hívj, ha valami baj van. Jó éjt. – köszönt el egy öleléssel a nem éppen józan lány.

-    - Úgy lesz. Jó éjt. – mondtam, majd visszaültem kiütött barátom mellé.

Költözés

Sziasztok!:) Megérkeztem a 7. résszel. Ha elolvastátok hagyjatok nyomot magatok után, kommenteljetek, iratkozzatok fel! Jó olvasást, várom a véleményeket:) Eszti

7. rész

Gyors léptekkel szeltem át a forgalmas pécsi utcákat mit sem törődve másokkal. Nem érdekelt semmi. Az sem, hogy a fiúk nem tudják hol vagyok, az sem, hogy korom sötét van. Csak egyedül akartam lenni és gondolkodni. Akár csak egy kis időre is, de elfutni a problémák elől.

Hanna

* A koncert helyszínéről egyből hazafelé vettem az irányt. Az út alatt volt időm gondolkodni. Miért nem tudok megbocsájtani Olivérnek? Tudom, tudom hibát követett el. Nagy hibát. De ő is csak ember, mindenki csinál hülyeséget. Milyen barát lennék, ha örökre haragudnék rá? Amúgy sincs semmi értelme annak, hogy 16 évet csak így eldobjunk. A mai este segített. Segített, hogy láttam és hallottam is a saját szájából, hogy hiányzom neki és tényleg megbánta a dolgot. Még akkor is segített, ha nem tudok neki megbocsájtani még. Időbe fog telni, hogy minden olyan legyen mint régen, de úgy érzem, hogy menni fog. De még mindig időre van szükségem.*

Annyira elmélyedtem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy már lakásom ajtaját nyitom ki. A konyhába indultam egy forró teát készíteni, mivel hiába van nyár, estére lehűl a levegő. Éppen a citromot facsartam amikor valaki kopogott a bejárati ajtómon. Értetlenül tettem le a gyümölcsöt hideg kezemből, és miután megtöröltem a kockás konyharuhában azt, elindultam kinyitni az ajtót késői látogatómnak. 3 ijedt szempár fogadott és Ya Ou egyből le is támadott.

-          - Szia Hanna. Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarunk, de sehol sem találjuk Olivért. Hívtuk, de ki van kapcsolva és fogalmunk sincs hol lehet. – hadarta el mondandóját aggódó hangon és türelmetlenül, ajkát harapdálva várta válaszomat.

-          - Van egy tippem, hogy hol lehet. – mondtam mosolyogva mert eszembe jutottak a régi emlékek.

-         -  Akkor odavinnél minket? – kérdezte Ya Ou már nyugodtabban mire a többiek csak bólogattak.

-          - Egyedül mennék ha nem baj. - sóhajtottam, és becsuktam magam mögött az ajtót.

-          - Ahogy akarod. – mormogta az ázsiai fiú.

-          - Menjetek vissza a klubba ahol a koncert volt, odaviszem Olit. – avattam be tervembe a három tagot, és egy köszönés után indultam is keresett személyért. Az eredetileg fél órás utat én 10 perc alatt tettem meg ami szerintem világrekord. Ahogy sejtettem, a szöszi egy távolabbi padon ült és nézte a kivilágított gyönyörű várost. A látvány mosolygásra késztetett. Mindig ide jöttünk ketten. Itt beszélgettünk ha el akartunk szakadni a zajos várostól. Rengeteg szép napot, délutánt, estét töltöttünk itt együtt, ez volt a mi kis búvóhelyünk. Tudtam, hogy itt lesz. Imádja ezt a helyet akárcsak én. Az egész megnyugtató. A magas fák, a rengeteg virág és a kis bokrok. Mély levegőt vettem és a bambuló fiú felé indultam. Pár méterre lehettem tőle amikor megszólaltam.

-          - Gondoltam, hogy itt talállak. – a mondat hallatása Olivér felém kapta a fejét. – Aggódtak érted. – mondtam neki miközben leültem a hideg tölgyfa padra.

-          - Egyedül akartam lenni egy kicsit. – magyarázta ezzel eltűnésének okát. Ezután beszélgetni kezdtünk. Előjöttek a régi emlékek amiken jóízűen nevettünk.

-         -  Induljunk. – mondtam neki mosolyogva mire mindketten felálltunk eddigi helyünkről és a klub felé vettük az irányt. Az úton végig beszélgettünk, nevetgéltünk. Mikor a szórakozóhely elé értünk éppen nyitottam volna ki az üvegajtót, de Olivér megfogta a karom. Értetlenül néztem rá és szembefordultam vele.

-          - Megbocsájtasz? – kérdezte mindenféle kertelés nélkül.

-          - Nem tudom. – enyhültem meg de azonnal észbe is kaptam. Mégis mit művelsz Hanna?! Hisz becsapott! Nem bízott meg benned annyira, hogy elmondja a bandát! Arcom egyik pillanatról a másikra komorult el. – Mennem kell. – és ezzel ott is hagytam a szöszit a bejárat előtt. Rengeteg érzés kavargott bennem és azt gondoltam beleőrülök ebbe. Csak haza akarok menni és aludni. Ez minden amire szükségem van.

*Egy héttel később*

A vonaton ülök, Budapest felé tartok. A koncert óta sem Olivérrel, sem Ya Ou-val nem beszéltem. Olivér nem próbálkozik, tudomásul vette, hogy idő kell. Viszont Ya Ou.. Attól tartok, hogy haragszik rám Olivér miatt.  Két hét van a nyárból, két hét múlva kezdem el az egyetemet. Lezártam egy időszakot. Lezártam mindent ami Pécsen történt velem, és egy új életet kezdek Budapesten. Lexivel költözök be az albérletbe. Ő is arra az egyetemre jön ahova én, így nem kell egyedül végigcsinálnom.

-          - Öt perc múlva beér a vonat. – mondta barátnőm ezzel kizökkentve gondolataimból. – Készen állsz?

-          - Nem. De már nem tudom vissza csinálni. Vágjunk bele. – mosolyogtam az utolsó mondat után, majd felálltam, hogy mikor a vonat megáll könnyedén  le tudjak szállni róla.

Az albérlethez vezető utat gyalog tettük meg. Nem volt messze, 20 percet sétáltunk. A lakásba érve kiválasztottuk a saját szobáinkat, majd nekiláttunk a pakolásnak. Mire végeztünk mindketten megéheztünk, de nem igazán volt itthon kaja. Igazából a hűtő kongott az ürességtől, ezért elhatároztuk, hogy az evést összekötjük a vásárlással. A pláza felé vettük az irányt ahol első utunk a KFC-hez vezetett. Egészséges táplálkozás. Mikor már teletömtük magunkat az egészségtelen kajával kerestünk egy boltot, ahol megvettük a legszükségesebb élelmiszereket. A plázában eltöltött 2 óra után fáradtan értünk haza.

-          - Munkát kell keresnünk. – mondtam Lexinek miközben a teletömött szatyrot raktam le az asztalra.

-          - Minek? – kérdezte barátnőm kimerülten.

-          - Az egyetem mellet meg kell élnünk valamiből.

-          - Hanna. Mondanom kell valamit. Az a helyzet, hogy én beneveztelek téged az X- faktorba. – mondta, mire én kitágult szemekkel néztem rá.

-          - Te..Tessék? – dadogtam neki, hiszen még mindig nem akartam elhinni amit mondott.

-          - Ugyan. Tudom, hogy imádsz énekelni. Egy hét múlva lesz a meghallgatásod. – mosolygott de én még mindig döbbenten meredtem barátnőmre.

-          - Lexi, te normális vagy? – kérdeztem még mindig sokkos állapotban. – Kizárt, hogy odamenjek.

-          - Hanna ne már. Mit veszíthetsz vele? Kipróbálod magad és ennyi. Na, kérlek. – győzködött tovább.

-          - Rendben. Elmegyek. - egyeztem bele, mert tudtam, hogy nem hagy békén amíg igent nem mondok rá. -  De mégis hogyan tanuljak meg egy dalt egy hét alatt?! – kérdeztem inkább magamtól mint Lexitől.

-          - Hát vannak dalok amiket már tudsz. Gyakorolsz és menni fog. – mosolygott biztatóan.

-          - Nagyon utállak! – mondtam neki halál komoly arccal.

-          - Hidd el, hálás leszel nekem ezért. – kacsintott rám majd bement a szobájába. Sóhajtottam egy nagyot, majd a konyhába mentem inni egy pohár vizet. A szobámban kiválasztottam egy számot, amit tudok és szeretek is és egész este azt gyakoroltam.

*Másnap*

Reggel korán ébredtem fel, és mivel Lexi még aludt, úgy döntöttem, hogy lemegyek a lépcsőház melletti pékségbe reggelit venni, de előtte elkészülődök. A fürdőben letusoltam és hajamat is megmostam. Miután végeztem reggeli teendőimmel, el is indultam. Az ajtó előtt a kulcsaimmal babráltam, mikor egy ismerős hang ütötte meg fülemet.

-          - Hanna? Te vagy az? – a hang irányába fordítottam a fejem. Ya Ou állt előttem teljes életnagyságban és kikerekedett szemekkel bámult rám.

-          - Szia Ya Ou. – köszöntöttem a magas fiút. Zavarban voltam, hiszen nem tudtam, hogy haragszik e rám.

-          - Meg sem ölelsz? – húzta mosolyra a száját. Hatalmas kő esett le szívemről. Szorosan hozzábújtam, ezzel magamba szívva különleges illatát.

-          - Mit keresel itt? – kérdezte miután kibontakoztam karjai közül.

-          - Itt lakom. Két hét múlva kezdem az egyetemet és Lexivel költöztünk ide. – magyaráztam a helyzetet. – És te mit csinálsz itt?

-          - Én már régóta itt élek. Ezek szerint pont alattam van a lakásotok. – mosolygott boldogan – Hová indultál?

-          - Korán felébredtem és Lexi még alszik, szóval gondoltam veszek valami reggelit a pékségben.

-          - Elkísérjelek? – kérdezte.

-          - Ha nincs más dolgod. – ezzel el is indultam Ya Ouval a pékségbe.

-          - Lexi benevezett az X – faktorba engem. – adtam tudtára miközben ő kinyitotta az üzlet ajtaját és úriember módjára maga elé engedett.

-          - Te most viccelsz? – kérdezte meglepetten.

-          - Eszemben sincs. Tegnap állt elő a dologgal. Nagyon pipa voltam rá, de nem tudok már mit kezdeni vele. -Elmegyek. Arra jó lesz, hogy kipróbáljam magam. – mondtam az előttem álló barna hajú fiúnak. A pult mögött álló kedves hölgy kiszolgált minket és immár három kakaós csigával léptünk ki a finom illattal teli boltból.

-          - Ez szuper! Biztos nagyon jó leszel. Hallottalak énekelni és eszméletlenül jó hangod van. – dicsért Ya Ou amibe én kicsit belepirultam, de megköszöntem neki. Mikor hazaértünk behívtam reggelizni barátomat, hiszen régen beszélgettem vele. Megterítettünk mire Lexi álmos fejjel jelent meg az ebédlő közepén.

-          - Reggelt – szólalt meg rekedtesen, majd megölelt engem és Ya Out is és leült az asztalhoz. Kivett a zacskóból egy még meleg kakaós csigát, és elkezdte enni. Mi is követtük példáját.

-          - 11-re megyek az RTL székházhoz beszélni a főnökkel. Azt mondta tud nekem adni munkát. – mosolygott miután megitta utolsó korty kávéját kedvenc zöld csészéjéből.

-          - Szuper. – örültem meg.

-          - Amúgy Ya Ou te mit is keresel itt? – kérdezte meglepetten Lexi. Még jó hogy fél órája ülnek egy asztalnál és most tűnik fel neki a jelenléte.

-          A fölöttetek lévő házban lakom. Összefutottam Hannával a pékségbe menet és behívott reggelizni. – magyarázott a félig kínai fiú.

-          - Király. – mondta Lexi majd kiment a konyhába elmosogatni az imént használt edényeket.

-          - Mi van Olivérrel? – kérdeztem, hiszen nagyon is érdekelt, hogy mi van a szöszivel.

-          - Sose láttam még ilyennek. Keveset eszik, nem jön el velünk bulizni meg sehová. Nagyon maga alatt van. – mesélte el a helyzetet őszintén Ya Ou.

-          - Keveset eszik? Úristen tényleg nagyon kikészült. Ha valamit nagyon imád az az evés. – mondtam és hatalmas bűntudatom lett. Ő tehet róla Hanna. Ha valakinek kell, hogy bűntudata legyen az ő.

-          - Tudom. Szerintem csak azért jár el próbákra, mert nagyon fontos neki, hogy sikerüljön a verseny. – avatott be előttem ülő barátom. – Azt hiszem ideje mennem. 11-kor próbálunk a srácokkal. Majd hívlak és valamikor összefutunk. – mosolygott rám.

-          - Oké. És Ya Ou. Megkérhetnélek, hogy Olinak ne mondj semmit arról, hogy itt vagyok vagy arról, hogy találkoztunk? – kérdeztem miközben már a bejárati ajtót nyitottam ki neki.

-          - Igen. De szerintem jobb lenne ha elmondanád neki. – mondta és közben szorosan magához ölelt.

-          - Lehet. – mosolyogtam rá mikor már elengedett. – Akkor majd beszélünk. Szia.

-          - Szia. – köszönt el és a lépcső felé indult. Mikor visszamentem a lakásba Lexi már teljesen elkészült, így indulhattunk is a székházhoz. Elkísértem, hiszen jól esne neki ha ott lennék vele. Villamossal mentünk, és 10 perc alatt meg is érkeztünk. A portás eligazított minket, miszerint a főnök irodája a második emeleten van. Kettőt kopogtunk a faajtón, és egy ’szabad’ kiáltás után beléptünk az ízlésesen berendezett helyiségbe.

-          - Szabó Alexa? – kérdezte a harminc körüli férfi.

-          - Igen. Az állás miatt jöttünk. – válaszolt barátnőm.

-          - Foglaljanak helyet. Teahát, három hét múlva kezdhetne itt stábosként. A feladata annyi lenne, hogy az X- faktor versenyzőit irányítsa és segítsen nekik. – magyarázta a fekete hajú férfi.

-          - Tökéletes. – vágta rá barátnőm.

-          - Remek. Akkor pontosan három hét múlva várom. Viszlát! – mondta miközben mi felálltunk és az ajtó felé indultunk.

-           - Viszlát. – búcsúztunk el egyszerűen egymástól és hazafelé indultunk. Tehát Lexi az X – faktorban lesz stábos. Nem is rossz.

A koncert

Sziasztok Drágák!:) Nagyon köszönöm a több mint 500 oldalmegjelenítést. Mostantól vasárnap, és szerdán hozok új részt, így egy kicsit rendezettebb lesz a blog. Szeretném, ha leírnátok a véleményeteket, hogy mi tetszik vagy épp mi nem, hiszen így tudom felmérni, hogy min kell változtatni, és mi az amit szerettek. Iratkozzatok fel, kommenteljetek. A részhez nincs hozzáfűznivalóm, jó olvasást!:)<3 Eszti

6. rész

Megértem a helyzetét, én is így tettem volna a helyében. Szükségem van rá ebben a helyzetben. Az is megnyugtat ha csak megölel vagy egy puszit lehel a homlokomra, vagy ha csak mellettem van. Elég a jelenléte ahhoz, hogy akár csak egy kis időre el tudjam felejteni a történteket. Nem ismerem régóta, de teljesen megbízom benne és tudom, hogy mellettem áll.

Mikor odaértem Ya Ou-hoz karjai közé vetettem magam, és könnyeim akaratomon kívül is utat engedtek maguknak. Ya Ou csak szótlanul állt és erősen tartott. Nem kérdezett semmit, nem vígasztalt. Elég volt, hogy ott volt velem. Mikor sikerült megnyugodnom még mindig öleltük egymást, ekkor megszólalt.

-        -   Elmondod mi történt? – tekintete tele volt aggodalommal és kétellyel.

-         - Olivér. – mondtam csalódottan.

-         -  Mit csinált? – kérdezte értetlenül miközben engem fürkészett csokoládébarna szemeivel.

-          - Ya Ou tudom hogy benne van a bandában. Tegnap este rákerestem és megtaláltam a saját dalotokat. Aztán megláttam Olivért és összevesztem vele. Ennyire még senkiben sem csalódtam mint most benne. Képes volt a legjobb barátjának egy évig hazudni. Ki tudja meddig csinálta volna még ezt?! – meséltem el neki a tegnap történteket, és szemembe újra könnyek szöktek.

-          - Sajnálom. Mikor először meséltél Olivérről akkor tudtam hogy ki is vagy. De Olivér még nem akarta elmondani neked én meg nem akartam ebbe beleavatkozni és…

-          - Ya Ou nem kell mentegetőznöd. Tudom hogy ez nem a te hibád. Te csak a barátodnak segítettél. Az egyetlen akinek nem tudok megbocsátani az Olivér.  De miért fáj ez ennyire?

-          - Tényleg nagyon sajnálom. – mondta őszintén.

-          - Haza akarok menni. Nem bírom tovább vele egy légtérben. – sóhajtottam egyet a mondat után.

-          - Hazaviszlek. – vágta rá egyből.

-          - Ugyan dehogy is. Majd felülök egy vonatra. Nem várhatom el még ezt is tőled. – engedtem meg egy halvány mosolyt magamnak.

-          - Ragaszkodom hozzá Hanna. – makacskodott tovább.

-          - Jó rendben. – egyeztem bele mert tudtam, hogy nem hagyná annyiban a dolgot.

-          - 3-ra érted megyek oké? – kérdezte.

-          - Oké. Addigra összepakolok. Nem mondod!?

Sokkal jobb kedvem lett Ya Ou-tól. Mikor visszaértem a nyaralóba Olivér a teraszon gitározott és énekelt hozzá. Imádtam amikor játszott, a hangját meg még jobban. Szemeim ismét megteltek könnyel. Ezért kell elmennem innen minél hamarabb. Köszönés nélkül viharoztam el mellette. Szobámban pakolni kezdtem a dolgaimat sötétkék bőröndömbe. Mikor végeztem elindultam a kapuhoz, hogy ott várjam meg félig kínai barátomat, de Olivér meglátott és egyből felém vette az irányt.

-          - Hova mész? – kérdezte.

-          - Haza. Különben is mi közöd van hozzá? – bunkóztam vele tovább annak ellenére, hogy nehezemre esett.

Még egy ideig nézett majd visszatelepedett előbbi helyére. A következő pillanatban Máté, Szonja és Lexi jelentek meg.

-          - Hanna te meg mit művelsz? – kérdezték szinte egyszerre.

-          - Haza megyek. Nem bírom tovább egy légtérben Olivérrel. – mondtam lekezelően a második mondatot, majd Olira néztem. A párbeszédet a szöszi a teraszról figyelve hallgatta végig, de ekkor megérkezett Ya Ou. Megöleltük egymást és be is ültem az autóba. Láttam Olivéren a szomorúságot, a megbánást, a megtörtséget. Egy könnycseppet véltem felfedezni hófehér arcán amit egyből le is törölt.

-          - Jól vagy? – kérdezte aggódva Ya Ou.

-          - Persze. – mosolyogtam és letöröltem egy éppen lefolyó sós cseppet meggyötört arcomról. – Menjünk.

Az út csendben telt, de nem volt kínos. Mikor a lépcsőház elé értünk Ya Ou kiszáll és kivette a bőröndöt. Udvarias férfi módjára felkísért és csak lakásom ajtaja előtt adta oda nekem a ruhákkal teli táskát.

-          - Köszönöm. Mindent köszönök. – mosolyogtam rá.

Közel húzott magához és szorosan megölelt. Egy puszit adott homlokomra majd elindult lefelé a lépcsőn.

*Egy hónappal később*

Ma van a pécsi koncert. Olivérrel azóta se beszéltem, bár ő folyamatosan hívogatott és üzeneteket hagyott.

-          - Elmész a koncertre? – kérdezte Szonja miközben belekortyolt egyet forró teájába.

-          - Nem. – mondtam határozottan. – Nagyon szeretném látni Ya Out de Olivért nem.

-          - Azóta sem beszéltetek?

-          - Dehogy. Ő próbálkozik de nem érdekel. – ittam bele én is a már kihűlt kávémba.

-          - Nagyon szeret téged Hanna és hiányzol neki. – válaszolt nekem őszintén barátnőm.

-          - Megbántott Szonja. Hazudott nekem. – mondtam szomorúan. - Inkább hagyjuk ezt a témát oké?

-          - Rendben. – sóhajtott. Elindultunk imádott kávézónkból és szerencsére barátnőm nem hozta fel többet a számomra kellemetlen témát. Siettem haza, hiszen neki kell állnom összerakni a dolgaimat, amiket Pestre szeretnék vinni, ezért Szonjával elváltak útjaink.

*pár órával később*

Egy óra múlva kezdődik a koncert. Én otthon vagyok és pakolok. Egy hét múlva költözök a fővárosba és nagyon várom már. A koncert kezdete előtt 2 perccel úgy döntök, hogy lesz ami lesz, odamegyek. Az út 15 perc volt. Mikor beléptem a klubba éppen a The Climb-ot kezdte el zongorázni egy sötét hajú fiú. Olivér észrevett és megörült, viszont hamar lehervadt a mosoly az arcáról. Egész koncert alatt engem nézett. Nagyon hiányzott már nekem, de még mindig haragudtam rá. Hiányoztak a több órás beszélgetések, a sok nevetés és az ölelése. Minden. De nem tudok neki megbocsájtani. Még nem. Koncert után a színpad mögé indultam. A folyosón egyedül Olivér állt és amint meglátott elindult felém, de én magabiztos léptekkel sétáltam el mellette. Ya Out kerestem és mikor megláttam a folyosó végén futva indultam el felé. Visítozva ugrottam barátom nyakába mire ő felnevetett és szorosan magához húzott.

-          - Nagyon hiányoztál. – mondtam neki.

-          - Te is nekem. – mosolygott, majd egyik pillanatról a másikra változott arca komollyá. Az oka a mögöttünk ácsorgó, könnyes szemű szöszi volt, aki idegesen viharzott el mellettünk az öltözőbe. Ya Ou lehajtotta fejét  és nagyot sóhajtott.

-          - Köszönöm, hogy eljöttél. – mondta mikor újra rám nézett.

-          - Ugyan. – mosolyogtam rá miközben barna íriszeit fürkésztem. – Haragszik rád Olivér? – kérdeztem meg azt, amit azóta akartam amióta eljöttem a koncertre.

-          - Nem. Ugyanolyan a barátságunk mint volt. Pontosan tudja, hogy ennek csakis ő az oka, így senkit nem is hibáztat. Az előző pedig.. Hát megértem, hogy rosszul esett neki. – mondta mire én kicsit megkönnyebbültem. – Gyere bemutatlak a többieknek. - kézen fogott és az öltöző felé kezdett húzni. Az szobába lépve a két idegen fiú egyből felállt és bemutatkozott.

-          - Szikszai Péter. De hívj csak Szikinek. – mosolygott kedvesen amit nevem elmormogása után viszonoztam neki.

-         -  Vavra Bence. De csak Beni. – mondta a legmagasabb fiú. Olivérre néztem, aki kedvtelenül nyomkodta telefonját tudomást nem véve a körülötte történtekről.

-          - Fiúk szerintem hagyjuk őket magukra. Lenne mit megbeszélniük azt hiszem. – mondta Ya Ou, majd mielőtt még ellenkezni tudtam volna elhagyták a szobát, így Olivérrel maradtam bent. Ekkor már nem volt nála a telefon. Csalódott szemekkel fürkészett, majd megszólalt.

-          - Sajnálom. Mindent. Hatalmas barom voltam, már látom. Hiányzol Hanna. Eddig nem volt olyan nap, hogy ne lettünk volna együtt, most pedig... Meg tudsz nekem bocsájtani? – beszélt szomorú hangnemben.

-          - Ne haragudj Oli de nem tudok. Még nem. Idő kell nekem és akkor talán menni fog de most még nem. – az utolsó szónál elcsuklott a hangom és a gombóc a torkomban csak növekedett.

-          - Értem. – mondta és lehajtotta fejét.

-          - Sajnálom. – mondtam majd elhagytam az öltözőt és a kijárat felé indultam.

Olivér

Elszúrtam. Nem tud megbocsájtani nekem. Igazából mit vártam? Hogy majd a nyakamba ugrik a történtek után? Könnyeim ismét folyni kezdtek mikor három barátom lépett be az ajtón.

-          - Sajnálom tesó. – mondta Ya Ou.

-          - Mindegy. – mondtam majd otthagyva őket kimentem az épületből. Igazából nem haragudtam senkire csak magamra. A folyosón látni Hannát, hogy mennyire örült Ya Ou-nak nagyon rossz volt. Régen mindig így reagált amikor hetekig nem találkoztunk valamilyen okból kifolyólag, és végignézni, ahogy most más karjaiba ugrik az örömtől sikongva elkeserítő. Az utóbbi időben nem változott meg a kapcsolatom Ya Ou-val a történtek ellenére sem hiszen tudom, hogy ő semmit sem tett. Akkor a folyosón viszont kicsit haragudtam rá. Vagy csak féltékeny voltam mert már nem én vagyok Hannának az a támasz aki mindig voltam? Nem tudom. Úgy éreztem, hogy elvette a legjobb barátomat. Pedig nem így van, már én is látom. Jól esett a friss levegő, kicsit megnyugtatott. Csak egy helyen tudtam igazán gondolkodni, ezért oda tartottam. Gyors léptekkel szeltem át a forgalmas pécsi utcákat mit sem törődve másokkal. Nem érdekelt semmi. Az sem, hogy a fiúk nem tudják hol vagyok, az sem, hogy korom sötét van. Csak egyedül akartam lenni és gondolkodni. Akár csak egy kis időre is, de elfutni a problémák elől.

Legjobb barát?

Sziasztok drágák!:) Először is nagyon boldog mosolynapot kívánok mindenkinek. Köszönöm szépen az előző részhez kapott kommenteket, visszajelzéseket. Sajnálom hogy késtem egy napot, de az a helyzet, hogy a gépem éppen 'kórházban' van mert úgy döntött, hogy nem hajlandó normálisan működni. Ennek a résznek a formázásáról jobb nem beszélni, hiszen egy kölcsönkapott laptopról tudtam felrakni a részt. Annyit fűznék hozzá, hogy több szemszögből olvashatjátok a történteket ebben a fejezetben, így több oldalról is megfigyelhetővé válik a veszekedés. Nem is húzom tovább az időt, jó olvasást, komizzatok, iratkozzatok fel, hiszen innen tudhatom hogy van e érdeklődés a blog iránt és megéri e folytatni az írást.:) Eszti
5. rész

Először azt hittem csak képzelődök, de  mikor meghallottam a szöszi hangját kikészültem. Először is haragot éreztem utána pedig csak csalódottságot. Nem hiszem el hogy ennyi ideig hazudott nekem. Magam mögött hagyva mindent magyarázatot követelve indultam el ismét Olivér szobája felé, és szinte rátörtem a helyiség ajtaját.

- Hogy tehetted ezt Olivér? Azt hittem legjobb barátok vagyunk. Én mindent elmondtam neked, érted? Mindent. – üvöltve vágtam hozzá szavaimat. – Átvertél.
- Sajnálom Hanna. – mondta szomorúan, hiszen pontosan tudta miről is van szó.
- Sajnálod? Ó hát az mindjárt más. Minden meg van oldva. El is felejtettem, hogy több mint egy évig hazudtál nekem.  – hangosabban vetettem oda neki szavaimat és szemén láttam a megbánást de nem izgatott. Megbántott téged Hanna. Sőt hazudott neked hónapokon keresztül.
- Tényleg nagyon sajnálom Hanna. – hajtotta le fejét.
- Olivér a sajnálatodtól semmi sem fog megváltozni. Mire volt ez jó?! – vontam kérdőre a szöszit.
- Féltem hogy csalódást fogok okozni neked. Amikor megalakult a banda elakartam mondani de inkább úgy döntöttem, hogy várok vele pár hónapot. Aztán a fiúkkal kitaláltuk, hogy megpróbáljuk újra az X- faktort. Ekkor az miatt nem akartam elmondani, mert meg akartam várni a válogatót és utána beavatni téged és a többieket is. – mondta, és tudtam, hogy igazat mond.
- Féltél, hogy csalódást fogsz okozni? Tisztában vagy vele, hogy így mekkora csalódást okoztál?! Ez neked legjobb barátság Olivér? Annyi minden történt veled és a csapattal ebben az egy évben és én erről semmit sem tudtam. Nem osztottad meg velem az örömöd, nem lehettem melletted ha valami rossz történt. Nem tudtam, hogy írtatok egy dalt. Azt sem, hogy mekkora élmény volt a videoklipet elkészíteni. Semmit. Inkább elviseltem volna azt, hogy nem sikerül mint a hazugságot. – gördült le egy könnycsepp az arcomon amit egyből le is töröltem, és még mindig nem tudtam felfogni a történteket. Hazudott neked Hanna. Mit nem tudsz ezen felfogni? 
- Jézusom mekkora barom vagyok.. – mondta Olivér szomorúan és láttam hogy neki is végigmegy az arcán a sós csepp.
- Ekkorát még senkiben sem csalódtam. – mondtam már halkan neki majd egy nagy csapódás kíséretében elhagytam a szobát.

Olivér

Hogy lehettem ilyen idióta? Megbántottam azt aki a legfontosabb nekem. Igaza van Hannának. El kellett volna mondanom neki. Soha nem fog megbocsátani nekem.
Ekkorát még senkiben sem csalódtam.
Ez a mondat ismétlődött a fejemben szüntelen mikor egy halk kopogás hallatszott az előbb Hanna által becsapott tárgyon.
- Bejöhetek? – kérdezte Máté az ajtó túloldaláról.
- Már mindegy nem? – vetettem oda neki semlegesen. Olivér hogy lehetsz ennyire bunkó?
- Mi volt ez az előbb? Csak ordítozást hallottunk. – mondta, mire én rá emeltem zöld szemeimet.
- Összevesztem Hannával. -  mondtam csalódottan az előttem ülő fiúnak.
- Mi történt már megint? – kérdezte mintha már megszokott lenne.
- Ez most más Máté. Azt hiszem végleg elveszítettem őt. Barom voltam, és teljesen jogosan utál. – idegesen túrtam bele hajamba és egy újabb könnycsepp gördült le arcomon de most követte azt sok másik is.
- Sajnálom haver. – mondta Máté lehajtott fejjel.
- Magamra hagynál?
A nehezen kinyögött kérés után Máté csendben elhagyta a szobát, a könnyeim pedig szűnni nem akarva hagyták el szemeimet. Csak bámultam az előttem lévő ajtót és nem értettem magam. Nem értettem semmit. Utólag már nem is tudom miért nem mondtam el a barátaimnak a dolgot. Mindenben támogattak volna, mellettem lettek volna a nehéz helyzetekben és együtt örültek volna velem ha valami jó történik. És most mindent tönkretettem. Lehet, ha megtudják Mátéék is a veszekedés tárgyát ők is neheztelni fognak rám. Gyötör a bűntudat, és ez ellen semmi sem segít. Azt kívánom, bár vissza tudnék csinálni mindent. Visszapörgetni az időt akkorra, amikor úgy döntöttünk, hogy megalapítjuk a ByTheWay-t, é még aznap elújságolni a barátaimnak. Itt ülök a szobámban egyedül. Aludni nem tudok, az agyam egyfolytában kattog. Újra és újra lepereg előttem a Hannával való veszekedés. Elvesztettem a legjobb barátomat és erről csakis én tehetek.

Hanna

Szobám ajtaját ugyanolyan formában csuktam be mint az előbb Olivérét. Ez az Hanna. Szerencsétlen ajtókon töltsd ki a dühödet. Lábaim felmondták a szolgálatot így a földre esve tört ki belőlem a zokogás.

Körülbelül öt perccel később Lexi jelent meg mellettem és ölelt át védelmezően törékeny karjaival. Nem kérdezett semmit, csak csendben ült mellettem a földön, amiért nagyon hálás voltam neki.
- Feküdj le Hanna. Késő van már és a zokogásnak nincs értelme. Fáradt vagy. – mosolygott rám megnyugtatóan.
- Rendben. – letöröltem könnyeimet majd befeküdtem kék huzattal ellátott takaróm alá.
- Jó éjt. - mondta barátnőm és egy puszit adott homlokomra.
- Neked is. – próbáltam mosolyogni inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Miután Lexi kiment a szobámból a gombóc a torkomban még mindig nem akart megszűnni. Egyfolytában az előző veszekedés ment végig fejemben. Még egy jó darabig csak folytak könnyeim, majd szépen lassan álomba zuhantam.

Lexi

Hannánál tett látogatásom után szinte egyszerre értünk a folyosóra Mátéval.
- Teljesen ki van borulva. – mondtam neki szomorúan és őszintén. Utálom ilyennek látni Hannát.
- Ugyanaz a helyzet. – mondta Máté egy hatalmas sóhaj kíséretében.
- Min veszhettek össze ennyire? – kérdeztem.
- Nem tudom, de egy biztos: ez nem olyan mint a többi veszekedésük.  Ez annál sokkal durvább. Lehet, hogy soha nem lesz már ugyanolyan a kapcsolatuk mint volt. – mondta Máté, és tudtam hogy teljesen igaza van.
- Igen ez tényleg más. Ennyire még soha nem vesztek össze mint most. – értettem vele egyet majd egy ölelés után mindketten szobánkba mentünk.

Hanna

Reggel a telefonom csörgésére keltem fel. Egy név villogott rajta: Ya Ou. Nem akartam beszélni vele. Elvégre ő is átvert. Lassan kimásztam puha és meleg ágyamból amikor fejem nagyon fájni kezdett. Fájdalomcsillapító találásának reményében csoszogtam ki a konyhába, de ekkor Olivér lépett ki szobájából.
- Jó reggelt. – köszönt félénken mire én lesajnáló pillantást vetettem rá és szó nélkül léptem be a konyhába. Olivér egy darabig csak állt és nézett, majd megindult a teraszra ahol a többiek már reggeliztek és beszélgettek. Én nem akartam kimenni hozzájuk és igazából éhes se voltam így szobám felé vettem az irányt amit hangos ajtóbecsapással jeleztem a többiek felé. Esküszöm nem akartam most becsapni az ajtót. Ez már megszokássá kezd válni.
- Hanna? – jött egy kiáltás az előbb említett szabadtéri helyről.
- Mi van? – kérdeztem morcosan.
- Gyere ki hozzánk. Kérlek. – a hang gazdája Szonja volt.
- Nem.
- Nincs itt Olivér. – jött a válasz már Lexitől.
- Hahj jól van. – mondtam neki majd elindultam. Mikor kiértem  hozzájuk 3 szempár szegeződött rám. -
Miért néztek így? – kérdeztem elég fura hangnemben.
- Mi történt? – kérdezték egyszerre. Ezek tuti összebeszéltek.
- Hazudott nekem. Egy teljes évig. Látni sem akarom. – mondtam csalódottan és röviden a történteket. Tudtam hogy valamikor muszáj lesz elmondanom nekik, így hát jobb előbb túl lenni rajta. Válaszom után ismét szobámba mentem. Telefonom 10 nem fogadott hívást jelzett és mind Ya Ou-tól van. Írtam neki egy SMS-t hogy minél előbb találkozzunk. Hamar jött is a válasz, így fél órával később már a megbeszélt helyszín felé tartottam. Igen, tudom, hogy ő is hazudott és hogy eljátszotta, hogy nem ismeri Olivért de rá nem haragudtam. Megértem a helyzetét, én is így tettem volna a helyében. Szükségem van rá ebben a helyzetben. Az is megnyugtat ha csak megölel vagy egy puszit lehel a homlokomra, vagy ha csak mellettem van. Elég a jelenléte ahhoz, hogy akár csak egy kis időre el tudjam felejteni a történteket. Nem ismerem régóta, de teljesen megbízom benne és tudom, hogy mellettem áll.