Költözés

Sziasztok!:) Megérkeztem a 7. résszel. Ha elolvastátok hagyjatok nyomot magatok után, kommenteljetek, iratkozzatok fel! Jó olvasást, várom a véleményeket:) Eszti

7. rész

Gyors léptekkel szeltem át a forgalmas pécsi utcákat mit sem törődve másokkal. Nem érdekelt semmi. Az sem, hogy a fiúk nem tudják hol vagyok, az sem, hogy korom sötét van. Csak egyedül akartam lenni és gondolkodni. Akár csak egy kis időre is, de elfutni a problémák elől.

Hanna

* A koncert helyszínéről egyből hazafelé vettem az irányt. Az út alatt volt időm gondolkodni. Miért nem tudok megbocsájtani Olivérnek? Tudom, tudom hibát követett el. Nagy hibát. De ő is csak ember, mindenki csinál hülyeséget. Milyen barát lennék, ha örökre haragudnék rá? Amúgy sincs semmi értelme annak, hogy 16 évet csak így eldobjunk. A mai este segített. Segített, hogy láttam és hallottam is a saját szájából, hogy hiányzom neki és tényleg megbánta a dolgot. Még akkor is segített, ha nem tudok neki megbocsájtani még. Időbe fog telni, hogy minden olyan legyen mint régen, de úgy érzem, hogy menni fog. De még mindig időre van szükségem.*

Annyira elmélyedtem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy már lakásom ajtaját nyitom ki. A konyhába indultam egy forró teát készíteni, mivel hiába van nyár, estére lehűl a levegő. Éppen a citromot facsartam amikor valaki kopogott a bejárati ajtómon. Értetlenül tettem le a gyümölcsöt hideg kezemből, és miután megtöröltem a kockás konyharuhában azt, elindultam kinyitni az ajtót késői látogatómnak. 3 ijedt szempár fogadott és Ya Ou egyből le is támadott.

-          - Szia Hanna. Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarunk, de sehol sem találjuk Olivért. Hívtuk, de ki van kapcsolva és fogalmunk sincs hol lehet. – hadarta el mondandóját aggódó hangon és türelmetlenül, ajkát harapdálva várta válaszomat.

-          - Van egy tippem, hogy hol lehet. – mondtam mosolyogva mert eszembe jutottak a régi emlékek.

-         -  Akkor odavinnél minket? – kérdezte Ya Ou már nyugodtabban mire a többiek csak bólogattak.

-          - Egyedül mennék ha nem baj. - sóhajtottam, és becsuktam magam mögött az ajtót.

-          - Ahogy akarod. – mormogta az ázsiai fiú.

-          - Menjetek vissza a klubba ahol a koncert volt, odaviszem Olit. – avattam be tervembe a három tagot, és egy köszönés után indultam is keresett személyért. Az eredetileg fél órás utat én 10 perc alatt tettem meg ami szerintem világrekord. Ahogy sejtettem, a szöszi egy távolabbi padon ült és nézte a kivilágított gyönyörű várost. A látvány mosolygásra késztetett. Mindig ide jöttünk ketten. Itt beszélgettünk ha el akartunk szakadni a zajos várostól. Rengeteg szép napot, délutánt, estét töltöttünk itt együtt, ez volt a mi kis búvóhelyünk. Tudtam, hogy itt lesz. Imádja ezt a helyet akárcsak én. Az egész megnyugtató. A magas fák, a rengeteg virág és a kis bokrok. Mély levegőt vettem és a bambuló fiú felé indultam. Pár méterre lehettem tőle amikor megszólaltam.

-          - Gondoltam, hogy itt talállak. – a mondat hallatása Olivér felém kapta a fejét. – Aggódtak érted. – mondtam neki miközben leültem a hideg tölgyfa padra.

-          - Egyedül akartam lenni egy kicsit. – magyarázta ezzel eltűnésének okát. Ezután beszélgetni kezdtünk. Előjöttek a régi emlékek amiken jóízűen nevettünk.

-         -  Induljunk. – mondtam neki mosolyogva mire mindketten felálltunk eddigi helyünkről és a klub felé vettük az irányt. Az úton végig beszélgettünk, nevetgéltünk. Mikor a szórakozóhely elé értünk éppen nyitottam volna ki az üvegajtót, de Olivér megfogta a karom. Értetlenül néztem rá és szembefordultam vele.

-          - Megbocsájtasz? – kérdezte mindenféle kertelés nélkül.

-          - Nem tudom. – enyhültem meg de azonnal észbe is kaptam. Mégis mit művelsz Hanna?! Hisz becsapott! Nem bízott meg benned annyira, hogy elmondja a bandát! Arcom egyik pillanatról a másikra komorult el. – Mennem kell. – és ezzel ott is hagytam a szöszit a bejárat előtt. Rengeteg érzés kavargott bennem és azt gondoltam beleőrülök ebbe. Csak haza akarok menni és aludni. Ez minden amire szükségem van.

*Egy héttel később*

A vonaton ülök, Budapest felé tartok. A koncert óta sem Olivérrel, sem Ya Ou-val nem beszéltem. Olivér nem próbálkozik, tudomásul vette, hogy idő kell. Viszont Ya Ou.. Attól tartok, hogy haragszik rám Olivér miatt.  Két hét van a nyárból, két hét múlva kezdem el az egyetemet. Lezártam egy időszakot. Lezártam mindent ami Pécsen történt velem, és egy új életet kezdek Budapesten. Lexivel költözök be az albérletbe. Ő is arra az egyetemre jön ahova én, így nem kell egyedül végigcsinálnom.

-          - Öt perc múlva beér a vonat. – mondta barátnőm ezzel kizökkentve gondolataimból. – Készen állsz?

-          - Nem. De már nem tudom vissza csinálni. Vágjunk bele. – mosolyogtam az utolsó mondat után, majd felálltam, hogy mikor a vonat megáll könnyedén  le tudjak szállni róla.

Az albérlethez vezető utat gyalog tettük meg. Nem volt messze, 20 percet sétáltunk. A lakásba érve kiválasztottuk a saját szobáinkat, majd nekiláttunk a pakolásnak. Mire végeztünk mindketten megéheztünk, de nem igazán volt itthon kaja. Igazából a hűtő kongott az ürességtől, ezért elhatároztuk, hogy az evést összekötjük a vásárlással. A pláza felé vettük az irányt ahol első utunk a KFC-hez vezetett. Egészséges táplálkozás. Mikor már teletömtük magunkat az egészségtelen kajával kerestünk egy boltot, ahol megvettük a legszükségesebb élelmiszereket. A plázában eltöltött 2 óra után fáradtan értünk haza.

-          - Munkát kell keresnünk. – mondtam Lexinek miközben a teletömött szatyrot raktam le az asztalra.

-          - Minek? – kérdezte barátnőm kimerülten.

-          - Az egyetem mellet meg kell élnünk valamiből.

-          - Hanna. Mondanom kell valamit. Az a helyzet, hogy én beneveztelek téged az X- faktorba. – mondta, mire én kitágult szemekkel néztem rá.

-          - Te..Tessék? – dadogtam neki, hiszen még mindig nem akartam elhinni amit mondott.

-          - Ugyan. Tudom, hogy imádsz énekelni. Egy hét múlva lesz a meghallgatásod. – mosolygott de én még mindig döbbenten meredtem barátnőmre.

-          - Lexi, te normális vagy? – kérdeztem még mindig sokkos állapotban. – Kizárt, hogy odamenjek.

-          - Hanna ne már. Mit veszíthetsz vele? Kipróbálod magad és ennyi. Na, kérlek. – győzködött tovább.

-          - Rendben. Elmegyek. - egyeztem bele, mert tudtam, hogy nem hagy békén amíg igent nem mondok rá. -  De mégis hogyan tanuljak meg egy dalt egy hét alatt?! – kérdeztem inkább magamtól mint Lexitől.

-          - Hát vannak dalok amiket már tudsz. Gyakorolsz és menni fog. – mosolygott biztatóan.

-          - Nagyon utállak! – mondtam neki halál komoly arccal.

-          - Hidd el, hálás leszel nekem ezért. – kacsintott rám majd bement a szobájába. Sóhajtottam egy nagyot, majd a konyhába mentem inni egy pohár vizet. A szobámban kiválasztottam egy számot, amit tudok és szeretek is és egész este azt gyakoroltam.

*Másnap*

Reggel korán ébredtem fel, és mivel Lexi még aludt, úgy döntöttem, hogy lemegyek a lépcsőház melletti pékségbe reggelit venni, de előtte elkészülődök. A fürdőben letusoltam és hajamat is megmostam. Miután végeztem reggeli teendőimmel, el is indultam. Az ajtó előtt a kulcsaimmal babráltam, mikor egy ismerős hang ütötte meg fülemet.

-          - Hanna? Te vagy az? – a hang irányába fordítottam a fejem. Ya Ou állt előttem teljes életnagyságban és kikerekedett szemekkel bámult rám.

-          - Szia Ya Ou. – köszöntöttem a magas fiút. Zavarban voltam, hiszen nem tudtam, hogy haragszik e rám.

-          - Meg sem ölelsz? – húzta mosolyra a száját. Hatalmas kő esett le szívemről. Szorosan hozzábújtam, ezzel magamba szívva különleges illatát.

-          - Mit keresel itt? – kérdezte miután kibontakoztam karjai közül.

-          - Itt lakom. Két hét múlva kezdem az egyetemet és Lexivel költöztünk ide. – magyaráztam a helyzetet. – És te mit csinálsz itt?

-          - Én már régóta itt élek. Ezek szerint pont alattam van a lakásotok. – mosolygott boldogan – Hová indultál?

-          - Korán felébredtem és Lexi még alszik, szóval gondoltam veszek valami reggelit a pékségben.

-          - Elkísérjelek? – kérdezte.

-          - Ha nincs más dolgod. – ezzel el is indultam Ya Ouval a pékségbe.

-          - Lexi benevezett az X – faktorba engem. – adtam tudtára miközben ő kinyitotta az üzlet ajtaját és úriember módjára maga elé engedett.

-          - Te most viccelsz? – kérdezte meglepetten.

-          - Eszemben sincs. Tegnap állt elő a dologgal. Nagyon pipa voltam rá, de nem tudok már mit kezdeni vele. -Elmegyek. Arra jó lesz, hogy kipróbáljam magam. – mondtam az előttem álló barna hajú fiúnak. A pult mögött álló kedves hölgy kiszolgált minket és immár három kakaós csigával léptünk ki a finom illattal teli boltból.

-          - Ez szuper! Biztos nagyon jó leszel. Hallottalak énekelni és eszméletlenül jó hangod van. – dicsért Ya Ou amibe én kicsit belepirultam, de megköszöntem neki. Mikor hazaértünk behívtam reggelizni barátomat, hiszen régen beszélgettem vele. Megterítettünk mire Lexi álmos fejjel jelent meg az ebédlő közepén.

-          - Reggelt – szólalt meg rekedtesen, majd megölelt engem és Ya Out is és leült az asztalhoz. Kivett a zacskóból egy még meleg kakaós csigát, és elkezdte enni. Mi is követtük példáját.

-          - 11-re megyek az RTL székházhoz beszélni a főnökkel. Azt mondta tud nekem adni munkát. – mosolygott miután megitta utolsó korty kávéját kedvenc zöld csészéjéből.

-          - Szuper. – örültem meg.

-          - Amúgy Ya Ou te mit is keresel itt? – kérdezte meglepetten Lexi. Még jó hogy fél órája ülnek egy asztalnál és most tűnik fel neki a jelenléte.

-          A fölöttetek lévő házban lakom. Összefutottam Hannával a pékségbe menet és behívott reggelizni. – magyarázott a félig kínai fiú.

-          - Király. – mondta Lexi majd kiment a konyhába elmosogatni az imént használt edényeket.

-          - Mi van Olivérrel? – kérdeztem, hiszen nagyon is érdekelt, hogy mi van a szöszivel.

-          - Sose láttam még ilyennek. Keveset eszik, nem jön el velünk bulizni meg sehová. Nagyon maga alatt van. – mesélte el a helyzetet őszintén Ya Ou.

-          - Keveset eszik? Úristen tényleg nagyon kikészült. Ha valamit nagyon imád az az evés. – mondtam és hatalmas bűntudatom lett. Ő tehet róla Hanna. Ha valakinek kell, hogy bűntudata legyen az ő.

-          - Tudom. Szerintem csak azért jár el próbákra, mert nagyon fontos neki, hogy sikerüljön a verseny. – avatott be előttem ülő barátom. – Azt hiszem ideje mennem. 11-kor próbálunk a srácokkal. Majd hívlak és valamikor összefutunk. – mosolygott rám.

-          - Oké. És Ya Ou. Megkérhetnélek, hogy Olinak ne mondj semmit arról, hogy itt vagyok vagy arról, hogy találkoztunk? – kérdeztem miközben már a bejárati ajtót nyitottam ki neki.

-          - Igen. De szerintem jobb lenne ha elmondanád neki. – mondta és közben szorosan magához ölelt.

-          - Lehet. – mosolyogtam rá mikor már elengedett. – Akkor majd beszélünk. Szia.

-          - Szia. – köszönt el és a lépcső felé indult. Mikor visszamentem a lakásba Lexi már teljesen elkészült, így indulhattunk is a székházhoz. Elkísértem, hiszen jól esne neki ha ott lennék vele. Villamossal mentünk, és 10 perc alatt meg is érkeztünk. A portás eligazított minket, miszerint a főnök irodája a második emeleten van. Kettőt kopogtunk a faajtón, és egy ’szabad’ kiáltás után beléptünk az ízlésesen berendezett helyiségbe.

-          - Szabó Alexa? – kérdezte a harminc körüli férfi.

-          - Igen. Az állás miatt jöttünk. – válaszolt barátnőm.

-          - Foglaljanak helyet. Teahát, három hét múlva kezdhetne itt stábosként. A feladata annyi lenne, hogy az X- faktor versenyzőit irányítsa és segítsen nekik. – magyarázta a fekete hajú férfi.

-          - Tökéletes. – vágta rá barátnőm.

-          - Remek. Akkor pontosan három hét múlva várom. Viszlát! – mondta miközben mi felálltunk és az ajtó felé indultunk.

-           - Viszlát. – búcsúztunk el egyszerűen egymástól és hazafelé indultunk. Tehát Lexi az X – faktorban lesz stábos. Nem is rossz.