12. rész
-
Mondtam, hogy sikerül. – suttogta, ami megmosolyogtatott.
-
Nem mondtad. Csak sugalltad. – válaszoltam, mire halkan
felnevetett majd elengedett szorító karjai közül.
*3
héttel később*
- Még három
versenyző áll a színpadon, de közülük csak 1 jut biztosan, párbaj nélkül be az
ötödik élő adásba. Melyikük lesz a szerencsés? A ByTheWay? A Fat Phoenix?
Esetleg Váradi Hanna? – húzta az idegeinket Istenes Bence, miközben én éppen
erősen kapaszkodtam a mellettem izguló mentoromba, mert félő volt, hogy ha nem fogna,
akkor összecsuklanék. - Aki továbbjut,
az nem más, mint….. a Fat Phoenix. – mondta egymás után, tagoltan a mondatokat a
műsorvezető. Lehunytam a szemeimet és nem akartam elhinni, hogy a legjobb
barátaimmal kell párbajoznom. Csak arra tudtam gondolni, hogy biztosan én esek
ki. Megöleltem szeretett mentorom, majd lesétáltunk a színpadról. Hátul Robi
mindenféle jó tanácsot adott, amire nem igazán figyeltem. Na jó, igazából semmire sem emlékszem abból amit mondott.
- Hanna! Hahó! Figyelsz? – kérdezett Robi miközben
szemeim előtt hadonászott idegesen. Úgy
látszik elbambultam.
- Sajnálom, de nem tudok koncentrálni. Megkereshetem
Olivért? – tettem fel a kérdést, félve a választól miközben fejemet forgattam, hátha meglátom a szöszit, mire Robi arca megenyhült és
talán egy halvány mosoly is megjelent rajta.
- Menj csak, látom, hogy ő tud megnyugtatni, nem az én
tanácsaim. – lökött meg finoman jelezve, hogy induljak, ha még a kezdés előtt
meg akarom találni a szőke fiút, én pedig megköszöntem neki, hogy nem tartott
ott, hiszen igaza van, valószínűleg továbbra sem tudtam volna koncentrálni.
- Hanna! – hallottam meg Olivér kétségbeesett hangját,
amikor kifordultam a folyosóról és megpillantott. Gyorsabban szedtem vékony
lábaim és mikor végre odaértem hozzá, szorosan magamhoz öleltem a magas fiút. –
Figyelj rám! – fogta hatalmas kezei közé könnyes arcom. – Hihetetlenül
tehetséges lány vagy és ezt mindenki tudja. Rengeteg rajongód van, akik nagyon
szeretnek téged, meg fogod csinálni, érted? Tovább fogsz jutni. – próbált
nyugtatni, de ezzel valójában csak még feszültebbé tett. Most döbbentem rá,
hogy én nem is akarok továbbjutni. Nem akarom kiejteni a barátaimat és nagy
valószínűséggel ez nem is fog megtörténni, hiszen közel sem vagyok olyan jó mint
ez a négy fiú.
- Ugyan Olivér. Sokkal jobbak vagytok nálam, esélytelen,
hogy engem juttassanak tovább, és őszintén szólva nem is bánom. Ma én fogok
kiesni és ennek így kell lennie. – mondtam ki, amit éreztem és rámosolyogtam a
szőke fiúra, miközben egy utolsó könnycsepp gördült le fehér arcomon. Utoljára
megöleltük egymást és már mentem is a hatalmas fal mögé, hiszen én kezdem a
párbajt.
„It’s not hard to
fall
And I don’t wanna lose
It’s not hard to fall
When you’ve flown like a cannonball.” – énekeltem az utolsó sorokat a dalból, majd mikor teljesen csend lett, hatalmas ováció tört ki. A következő pár percből nem sokat érzékeltem. Akkor eszméltem fel, amikor a fiúk elkezdték a Read all about it-et énekelni. Rettenetes érzés fogott el, amit nem tudok mihez hasonlítani. Nem is értem, hogy hogy kerülhettek ilyen helyzetbe. Rengeteg elszánt rajongójuk van. Akkor meg mi a fene történt? Nem tehetek róla, annyira megszerettem ezt a négy fiút ebben a pár hétben, ahogy sosem gondoltam volna, hogy sikerül. Csodálatosak voltak, ami nem meglepő. Rendbe szedtem magam és kisétáltam melléjük. Ya Ou mellé álltam, akin látszott, hogy mennyire ki van készülve, bár ezt valószínűleg csak én és a három társa vettük észre, hiszen jól álcázta, viszon a barátait nem veri át. Megfogtam a kezét nyugtatásként, és a négy mentornak szenteltem teljes figyelmemet, akik meg is kezdték az értékelést. Természetesen az állás 1:1 volt Alföldi Robi és Szikora úr szavazása után. Gabi a könnyeivel küzdött (mint általában) és mindkettőnket agyondicsért, de a végére a fiúkra tette le voksát. Geszti inkább velem szimpatizált, így a végeredmény 2:2 lett. Idegességemben a mellettem álló Ya Ou kezét szorongattam, ő pedig egy halvány mosolyt küldött felém. Meglepő, de megnyugtatott. Viszonoztam a gesztust, majd a borítékot fogó Lilura néztem.
- Mivel a zsűri nem tudott dönteni, ezért a
nézők szavazatai alapján dől el, hogy ki nyerte a párbajt. – magyarázta Lilu az
egyértelműt én pedig egyre jobban izgultam. A gyomrom összezsugorodott, a
lábaim remegtek és izzadtak a tenyereim, ráadásul szegény Ya Ou kezét szinte
összeroppantottam, de látszólag egész jól bírta. – Aki nem lehet velünk jövő
héten, az nem más, mint… a ByTheWay. – mondta ki Lilu remegő hangon a mindenki számára
hihetetlen szavakat. A stúdióban csend és feszültség uralkodott, senki sem
értette a helyzetet (köztük én sem). Hitetlenül
csóváltam a fejem.And I don’t wanna lose
It’s not hard to fall
When you’ve flown like a cannonball.” – énekeltem az utolsó sorokat a dalból, majd mikor teljesen csend lett, hatalmas ováció tört ki. A következő pár percből nem sokat érzékeltem. Akkor eszméltem fel, amikor a fiúk elkezdték a Read all about it-et énekelni. Rettenetes érzés fogott el, amit nem tudok mihez hasonlítani. Nem is értem, hogy hogy kerülhettek ilyen helyzetbe. Rengeteg elszánt rajongójuk van. Akkor meg mi a fene történt? Nem tehetek róla, annyira megszerettem ezt a négy fiút ebben a pár hétben, ahogy sosem gondoltam volna, hogy sikerül. Csodálatosak voltak, ami nem meglepő. Rendbe szedtem magam és kisétáltam melléjük. Ya Ou mellé álltam, akin látszott, hogy mennyire ki van készülve, bár ezt valószínűleg csak én és a három társa vettük észre, hiszen jól álcázta, viszon a barátait nem veri át. Megfogtam a kezét nyugtatásként, és a négy mentornak szenteltem teljes figyelmemet, akik meg is kezdték az értékelést. Természetesen az állás 1:1 volt Alföldi Robi és Szikora úr szavazása után. Gabi a könnyeivel küzdött (mint általában) és mindkettőnket agyondicsért, de a végére a fiúkra tette le voksát. Geszti inkább velem szimpatizált, így a végeredmény 2:2 lett. Idegességemben a mellettem álló Ya Ou kezét szorongattam, ő pedig egy halvány mosolyt küldött felém. Meglepő, de megnyugtatott. Viszonoztam a gesztust, majd a borítékot fogó Lilura néztem.
- Nem igaz. Nem lehet igaz. Biztos csak valami
tévedés. – motyogtam magam elé a szavakat könnyes szemmel és képtelen voltam
felfogni a pár másodperce kimondottakat.
Ya Ou tudta, hogy nálam ez a
mélypont ezért gyorsan magához húzott. Szorosan ölelve a félig kínai fiút tört
ki belőlem a könnyáradat. Eközben mentoraink felálltak eddigi helyükről és
felénk igyekeztek. Ya Ou elengedett, ezzel „átadva” mentoromnak, így már Robi
karjai között folytattam a sírást.
- Srácok, elérkezett a pillanat, hogy
megnézzétek a legjobb pillanataitokat. – közölte Lilu elcsukló hangon, mire a
négy fiú megfordult és a videót figyelték érdeklődve. Követtem példájukat, bár inkább csak
meredtem magam elé. Kavarogtak bennem a gondolatok, de mindig ugyanarra
jutottam: lehetetlen. Lehetetlen, hogy én jutottam tovább, hogy már nem lesznek
velem a próbákon, nem mehetek be az énekórájukra. Minden pillanatban azt vártam, hogy valaki közölje, hogy ez csak egy rossz vicc, vagy felébredjek ebből a rémálomból, de sajnos egyik sem következett be. Úgy tűnik, bizonyos
értelemben igaz az, hogy nem is az sír, aki kiesik, hanem az, aki továbbjut.
Kijöttek a többiek és mindenki ölelgette egymást, ez a szokásos műsorbefejező.
Valaki megfogta a vállam, mire én megfordultam.
- Gratulálok drágám! Megérdemelted, hidd el.
Egyszerűen nem is értem, hogy miért a két legtehetségesebb versenyző
párbajozott. Teljesen mindegy lett volna, hogy ki esik ki, mindegyik helyzetben
nagy lenne a felháborodás, a szomorúság és a csalódottság. – mosolygott rám
barátságosan a fiúk mentora, majd magához ölelt és folytatta mondandóját. –
Tudom, hogy most nagyon nehéz neked, hiszen nagyon szereted ezt a négy srácot,
akárcsak én. Talán te vagy az, aki a legjobban kötődik hozzájuk ebben a
versenyben és ez fordítva is igaz. Ők melletted maradnak és támogatnak majd
téged, ebben biztos vagyok. – ez volt az a pont, amikor újra a sós cseppek
mosták meggyötört arcom. Egyszerre éreztem bűntudatod, szomorúságot és
ürességet és ez csak fokozódott, amikor megpillantottam a földön ücsörgő
Olivért. Pontosan tudom, mennyit jelent ez neki, mennyit jelent ez
mindegyikőjüknek. Nem bírtam ott maradni, gyors léptekkel indultam meg a
színpad mögé, amit megtehettem, hiszen már csak percek voltak vissza a
műsorból. Az öltözőm felé siettem, majd mikor odaértem becsuktam magam mögött
ez ajtót. A lábaim immár felmondták a szolgálatot, ami miatt én a földre
zuhantam. Könnyeim nem akartak szűnni, és bár tudtam, hogy nekem kéne erősnek
lennem és nekem kellene vigasztalni a fiúkat, (végtére is ők estek ki, vagy mi)
képtelen voltam megnyugodni. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy hiba
volt beleegyeznem abba, hogy eljöjjek ebbe a versenybe, hogy már semmi sem lesz
olyan, mint eddig volt. Nem lesznek közös próbák, nevetések, szombat, vagy éppen
vasárnap esti bulik és az is lehet, hogy a fiúk sem ugyanúgy tekintenek már
rám, mint eddig. Nem tudom meddig ülhettem a hideg padlón, amikor a nevemet
hallottam egyre hangosabban, egy számomra már jól ismert hangtól. Pár másodperc
múlva kinyílt az öltöző ajtaja és a szöszi lépett be rajta. Nem néztem rá, nem
akartam tudni, hogy mit látnék a tekintetében.
- Hanna. – mondta halkan és szomorúan a nevem.
– Ne sírj, kérlek. – húzott magához, mikor lekuporodott mellém a földre.
- Ne haragudj rám Olivér. Én nem akartam. –
szipogtam.
- Ugyan, ne butáskodj már. Miért kérsz bocsánatot? Hiszen továbbjutottál! Gratulálok, és ne legyél szomorú.
- Miattam nem teljesülhet az álmotok, miattam
estetek ki és én tehetek arról, hogy most több ezer lány sír otthon a tévé
előtt, vagy éppen itt a stúdióban. És az sem utolsó dolog, hogy ezek után
biztos teljesen máshogy fogtok hozzám viszonyulni – folytattam tovább, figyelmen
kívül hagyva előbbi mondatát.
- Hanna, fejezd be. Semmiről sem tehetsz, sőt.
Igen, kicsit szomorúak vagyunk, de nagyon örülünk, hogy neked sikerült. A
rajongók meg hamarabb túl lesznek rajta, mint gondolod. Tudod, hogy miért? Mert
téged is imádnak, nem csak minket. Az álmunk meg már rég valóra vált. Szóval
fejezd be az önmarcangolást, mert egyrészt alaptalan, másrészt teljesen
fölösleges. Egyikünk sem néz rád máshogy, ez miatt meg főleg nem. Nagyon örülünk neked. – mondta, én
viszont még mindig képtelen voltam a szemébe nézni.
- Semmi sem lesz olyan, mint eddig. Nem lesznek
a közös énekórák, bulik és az a sok vicces próba. – ráztam a fejem, miközben a
fejemben már elhangzott dolgokat ismertettem vele.
- Nem változik semmi, hidd már el. Ha
szeretnéd, az összes próbádon ott leszünk, a közös bulik pedig maradnak ha szeretnéd, ha nem. Ha akarnál se tudnál lekoptatni minket. –
óvatosan megemelte az államat, ezzel kényszerítve, hogy zöld szemeibe nézzek.
Hosszú percekig ültünk így az öltözőben, tartva a szemkontaktust. A szobában
csend uralkodott. Olivér lassan közelített felém a fejével. Megszüntette a
köztünk lévő távolságot és lágy puszit lehelt a homlokomra. Lehunytam könnyes
szemeimet és éreztem, ahogy a szívem egyre hevesebben ver. Minimálisan
eltávolodott tőlem, majd barna szemeimet kezdte fürkészni, amikben még mindig
felfedezhetőek voltak a könnycseppek.
Összeszorítottam a szemhéjaim, majd
szinte azonnal megéreztem, ahogy ajkait az enyémre nyomta. Sokáig ott tartotta,
de nem csókolt meg rendesen. Nem lepett meg a dolog, hiszen régebben is volt rá
példa, elég gyakran. Ez nem számít csóknak, viszont egy nagyon erős barátságnak
a jelképe. Első alkalommal összezavarodtam, de tisztáztuk, így semmi nem
változott. Néha megtörténik, de nem foglalkozunk vele. Elváltunk egymástól és
homlokát az enyémnek döntötte.
- Mennünk kell, mindjárt After X. – suttogta,
majd egy utolsó puszit adott a számra és felkelt mellőlem. Nem álltam biztosan,
remegtek a lábaim, ezért Olivér karjába kapaszkodva tettük meg a nem túl nagy
távot. Szerencsére mindenki megértő volt velem és felfogta, hogy közel sem
vagyok olyan állapotban, hogy kamerák elé tudjak állni, ezért hátul, a
színfalak mögött foglaltam helyet és idegesen tördeltem ujjaimat. Az idő nagyon
lassan telt, legalább egy napnak tűnt az az amúgy kevés idő, amit minden
szombaton és vasárnap az After X-ben töltünk, ráadásul a fejem is fájt és
szédültem is.
- Hanna! – hallottam meg Lexi elkeseredett
hangját, mire felé fordultam. Gyorsan rakosgatta egymás elé farmerral fedett
lábait és kétségbeesett arccal fürkészett. Felpattantam eddigi helyemről, de hirtelen forogni kezdett velem a világ. Kicsúszott alólam a talaj, és az utolsó,
amire emlékszem, hogy a hátam mögött levő Olivér és Lexi is idegesen a nevemet
kiáltja és talán Ya Ou mély hangját is észleltem, majd teljes sötétség borított
mindent.
OMG!!!
VálaszTörlésEz nagyon joooo *-* Rohadtul tetszik *-* Alig varom az ujat *-*
Örülök neki.:) Mint írtam, kicsit elszomorított hogy nemigen kaptam visszajelzést, mert ezt úgy fogtam fel, hogy csökken a blog színvonala, de köszönöm, hogy írtál, remélem továbbra is velem tartasz:) Puszi
TörlésNagyon jó lett :)
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy tetszik:)
TörlésNe hagyd abba erted neee!!Radusztitom a verszomlyas tekijeimet XD XD
VálaszTörlésNem akarom abbahagyni:D csak az utóbbi időben eléggé lankadt a 'lelkesedés', és ezt úgy fogtam fel, hogy már nem annyira tetszik nektek a blog.:) Köszi, hogy írtál. Puszi
TörlésUuuu nagyon jo lett!! Imadom!! Kovi ?? :* ♥♥♥
VálaszTörlésValószínűleg szombaton:)
TörlésVégree.!! Minden nap megnéztem, hogy van-e már rész.! :) Lehet, hogy nem kaptál annyi visszajelzést, de mi akkor is imádjuk, és várjuk a következő részt.! :) ♥
VálaszTörlésRemélem minél hamarabb jön. ;) *.*
Örülök, hogy szereted/szeretitek a blogot, én pedig szívesen veszem a visszajelzéseket, hiszen ebből tudok valamilyen szinten energiát meríteni, ha látom hogy tetszik amit írok vagy ahogy alakítom a történetet:) remélem továbbra is velem tartasz majd. Puszi:)
TörlésNagyon jóó blogod.
VálaszTörlésÉs nagyon várom a kövi részt!
Nagyon jó!! :) Siess a kövivel!! :D
VálaszTörlés