Az első élő show

Sziasztok:) Egyértelműen megszavaztátok, hogy maradjon az eredeti történet Olivér főszereplésében. Remélem, hogy azok, akik az ellenkezőjét szerették volna továbbra is olvasni fogják a blogot. Sajnos mostantól nem fogom ilyen gyakran hozni a részeket, csak egy héten egyszer tudok új fejezettel szolgálni, hiszen nekem is iskola van, nem lesz annyi szabadidőm. Valószínűleg szombatonként fogok jelentkezni új résszel. Más: megkaptam az első díjam, amit lejjebb láthattok. Nem húzom az időt, jó olvasást! Eszti:)

11. rész

-           Mi? De hát én nem nézek rá. Vagyis ránézek, de ugyanúgy mit bárki más.. – magyarázkodott a szöszi, amire Ya Ou felemelte a kezét, jelezve ezzel, hogy befejezheti, mert őt semmivel sem fogja meggyőzni. Nem igazán tudtam hova tenni ezt a dolgot, ezért inkább nem is foglalkoztam vele.

Ya Ou

-          Kifelé! – mutattam az ajtóra ezzel jelezve Olivérnek, hogy beszélni szeretnék vele négyszemközt. Vette az adást, egyből a terem ajtaja felé indul én pedig követtem.

-          Mi ütött beléd haver? – szegezte nekem a kérdést mikor kiértünk a próba helyszínéről.

-          Ne már, tesó. Látom, hogy hogy nézel rá. Nem csak miközben énekel, hanem mindig. A vak is látja, hogy fülig szerelmesek vagytok egymásba. – magyaráztam neki azt, amit rajtuk kívül miden ember észrevesz. Még egy idegen is.

Olivér száját egy sóhaj hagyta el, majd megszólalt.

-          Ya Ou. Amióta az eszemet tudom, ő a legjobb barátom. Érthető, hogy közel állunk egymáshoz. De nem vagyunk szerelmesek.

Már éppen válaszoltam volna neki, hogy meggyőzzem arról, hogy márpedig szeretik egymást, de kinyílt mellettünk az ajtó.

-          Ne haragudjatok, nem akarlak zavarni titeket, csak éppen indulok haza és elköszönni jöttem. – szólt félénken Hanna.

-          Menjünk együtt. – ajánlottam fel, mire a barna hajú lány mosolyogva bólintott egyet. – Egy perc és jövök, bemegyek a cuccaimért és indulhatunk.

Hanna

*A főpróba napja*

A villamoson ülök, a Lurdy házba megyek próbálni. Holnap lesz az első élő show és már most rettenetesen izgulok. Az utóbbi három hétben minden nap voltam gyakorolni Alföldi Robival. Ő nagyon bízik bennem és ennek hangot is ad. A hibáimat elmondja, hogy orvosolni tudjuk a problémát, és ha valamit jól csinálok, megdicsér. Egyszóval számomra ő a tökéletes mentor, hiszen az sem jó, ha csak a rossz dolgokat hangsúlyozza, az meg talán még rosszabb, ha folyton csak a jót helyezi előtérbe.

-          Tessék csak. – engedtem előre egy idős nénit a megállónál, hiszen mindig is fontosnak tartottam a figyelmességet.

-          Köszönöm, kedvesem. – mosolygott rám, amit viszonoztam, majd miután leballagott a járműről én is leléptem a járdára. Nem gyalogoltam sokat, körülbelül 7 perccel később már a hatalmas épület ajtaját nyitottam ki. A portás ismerősen köszöntött, majd rutinosan szeltem át a keskeny folyosókat, amíg a már jól megszokott teremhez nem értem. Kettőt kopogtam rajta majd beléptem. Robi és az énektanárom mosolyogva köszöntött, majd egy rövid párbeszéd után hozzá is láttunk a próbához.

Először a kis helyiségben énekeltem el párszor a már agyon gyakorolt dalt, majd mikor Robi szerint elég volt, elvitt a székházba, ahol a többiek már javában dolgoztak. Mind a 12 döntős ott volt és mindenki azt várta, hogy végre sorra kerüljön. Ahelyett, hogy türelmetlenül toporogjak, mint a legtöbb ember, inkább a srácok keresésére indultam. Megkérdeztem egy statisztát, hogy nem látta- e őket, amire azt a választ kaptam, hogy épp most mennek a színpadra, hiszen ők következnek. Megköszöntem a segítséget, majd az épületben lévő legnagyobb hely felé vettem az irányt, mert szerettem volta megnézni a srácokat. Épp jókor érkeztem, amikor beléptem akkor kezdődött el a szám. A Blurred lines-t éneklik holnap. Már most látni rajtuk az izgalmat, az elszántságot és a félelmet. Leültem a nézőtérre és onnan figyeltem a négy fiút, akik otthonosan mozogtak a színpadon. Mivel tökéletesek voltak, párszor elénekelték a dalt és már szabadultak is a próbáról. Olivér egyből felém indult, a többiek pedig követték. Mind a négy fiú öleléssel köszöntött, a szöszi pedig közölte, hogy én következem és megvárnak, mivel valami közös programot terveztek mára. Természetesen azt már nem voltak hajlandóak elmondani, hogy miféle programról van szó. Én is viszonylag hamar végeztem, és mivel (szinte) csak dicséretet kaptam, elégedetten távoztam az épületből a négy fiú társaságában.
 

*Másnap*

Reggel nyolc óra sincs, de én már a villamoson utazom a székház felé. Szombat van, ami azt jelenti, hogy ma lesz az első élő show. A mentorházban azt hittem, nem lehet annál jobban izgulni, most viszont be kell látnom, hogy sokkal idegesebb vagyok, mint akkor. Másra sem tudok gondolni, minthogy alig több mint 12 óra múlva több millió ember fogja nézni azt a műsort, amiben szereplő vagyok. Félek, hogy elfelejtem a szöveget, a táncot, elrontom a belépést vagy hamis leszek. Így van Hanna, bíztasd még magad! Nem sokkal később már meg is érkeztem úti célomhoz és az öltözök felé siettem. Meglepetésemre a saját zugom nyitva volt, és mint kiderült, azért, mert a négy fiú bent üldögélt. Érkezésemre felkapták fejüket, köszöntek én pedig ledobtam a táskámat és már siettem is a színpadra. Én voltam az első, aki próbált. Éppen akkor végeztem, amikor Lexi bejött értem, hogy elrángasson ebédelni, aminek nem igazán örültem, hiszen egy falat sem ment le a torkomon, de barátnőm ragaszkodott hozzá, hogy rendesen egyek, hiszen kell az energia. Délután háromra értünk vissza, én pedig egyből a fodrászhoz igyekeztem, ami után a sminkes, majd a legvégén a stylist következett. Fél nyolcra már teljesen el is készültem és a srácok keresésére indultam, hiszen reggel óta nem is láttam őket.Az öltözőjük felé vettem az irányt. Jól sejtettem, éppen próbáltak lelket önteni egymásba, amikor beléptem.

-          Wow. Nagyon csinos vagy. – dicsért meg Olivér mosolyogva.

-          Ti se vagytok csúnyák. – néztem végig mindegyikükön, ők pedig nevetve megköszönték a „bókot”. Végül is tényleg nagyon jól néztek ki.

-          Gyerekek mennetek kell. – nyitott be Dorka, az egyik statiszta hozzánk. Olivérre néztem, aki látta a tekintetemből, hogy rettenetesen félek, ezért egy bíztató mosolyt küldött felém. Hazudnék, ha azt mondanám nem nyugtatott meg. Bár tudtam, hogy ő is iszonyatosan izgul, valamiért még is jobban éreztem magam. Mint kiderült, én leszek a harmadik fellépő, aminek bevallom örültem, hiszen nem kell órákat ücsörögnöm úgy, hogy a szívem a torkomban dobog. Mire feleszméltem, már a hatalmas ledfal mögött toporogtam, várva, hogy elkezdődjön végre a kisfilmem és besétáljak a több ezer ember által megtöltött nézőtérrel szembeni óriási színpadra. Hát eljött a pillanat, a fal kinyílt, én pedig magabiztosságot színlelve szedtem lábaimat. Hamarosan a zene is elindult, én pedig elkezdtem énekelni a már jól begyakorolt dalt. Feleslegesen féltem, nem rontottam el sem a szöveget, sem a táncot, sőt, ahogy én hallottam magam egy vagy két hamis hangom volt csak, ami szerintem belefér.

-          Csodálatos voltál! Nagyon jól mozogsz, mint tudjuk azért, mert régen táncoltál. Igazi színpadi jelenség vagy. Ha jól emlékszem talán három alig észrevehető hamis hang volt, ami azért valljuk be, még egy profi előadótól is nagy teljesítmény, valószínűleg ez a pár baki csak az izgalomnak tudható be. – kezdte el Gabi az értékelést.

-          Teljesen egyet értek Gabival, elbűvölő voltál. Nagyon jól állt neked ez a dal, gratulálok a választáshoz. – fordult mentoromhoz Geszti.

-          Nem tudom ti mit hallottatok, én nem emlékszem hamis hangra. Nekem a dal annyira nem tetszik, viszont hozzád valóban nagyon illett. Ügyesen megoldottad, illetve megoldottátok, összességében a produkciód nagyon tetszett. – dicsér meg Szikora Robi is, aki már jól ismert, hiszen folyamatosan a ByTheWay-es fiúkkal vagyok.

-          Én büszke vagyok magára, nem gondoltam, hogy ilyen jól fog sikerülni. Én láttam benne hibákat, hiszen megcsinálta már tökéletesen is a produkciót próbákon, de ez is egy nagyon szép teljesítmény volt. – mosolygott rám Alföldi Robi, amit viszonoztam. Lilu sétált mellém, feltett pár kérdést, amiben természetesen a négy barátom is szerepet kapott. Egy utolsó nagy mosoly a kamerába, majd végre vége is van a mai szereplésemnek. Hatalmas sóhaj hagyta el a számat, mikor beértem a backstagebe. Ya Ou várt rám és egyből karjai közé vont.

-          Nagyon ügyes voltál. – dicsért meg, amit megköszöntem neki, majd elindultam a többiek felé, akik sorra ölelgettek és kedves szavakkal illettek. Nincs is más dolgom, mint végigülni a műsort és szurkolni a többieknek.

*A döntés*

Elérkezett a pillanat, amikor kiderül, hogy ki az a 11 szerencsés, aki jövő héten is megmutathatja tehetségét. A lábaim remegnek, a gyomrom mintha lebegne, és akkor még jön ez az átkozott zene is, ami még idegesebbé tesz mindenkit, ráadásul Lilu és Bence húzzák az időt.

-          Aki továbbjutott a következő showba az nem más, mint… Csordás Ákos. – mondta ki Lilu Ákos nevét, mire ő megölelte mentorját, lepacsizott mindenkivel és indult is le a színpadról.

-          A következő szerencsés, aki szintén boldogan hagyhatja el a színpadot, az nem más, mint… A ByTheWay. – hallottam a számomra nagy örömet okozó hírt. A fiúk összeölelkeztek, majd Olivér rám nézett. Jobban ismerem, mint ő saját magát, tudtam mit akar mondani. „ Tovább jutsz, ne félj.” Ez az, amit mondani akart nekem, amit egy halvány mosollyal köszöntem meg neki. És valóban igaza lett, a következő név, amit kimondtak, az enyém volt. Alig hittem el, hogy sikerült. Olyan érzésem volt, mintha egy sziklát vettek volna le a mellkasomról. Gyors léptekkel haladtam a színpad mögé, ahol Olivér nyakába ugrottam. Szorosan ölelt és egy puszit nyomott a fejem tetejére.

-          Mondtam, hogy sikerül. – suttogta, ami megmosolyogtatott.

-          Nem mondtad. Csak sugalltad. – válaszoltam, mire halkan felnevetett majd elengedett szorító karjai közül.